Kómában van a francia kislány, akit apja egy római téren bántalmazott

Nem biztos, hogy magához tér a kómából az a négyéves francia kislány, akinek fejét apja egy szoborhoz verte Rómában – közölték a gyermek orvosai hétfőn.

A kislányt szombaton szállították egy római gyerekkórházba, állapota azóta nem javult. Apja az olasz főváros központjában lévő Piazza Venezián, a Vittoriano-emlékmű talapzatához csapkodta a kislány fejét a hajánál fogva, szemtanúk szerint háromszor, míg a járókelők meg nem fékezték. Mire a rendőrök kiértek, a férfi már a saját fejét verdeste a kőbe.

A kislány anyja hétfőn meglátogatta a kórházban a gyereket. Törökországban nyaralt, mikor megtudta, mi történt, és azonnal Rómába sietett. Az asszony elmondta, hogy a férfi mentális problémák miatt kezelés alatt áll. Az anya nem tudta, hogy partnere a kislánnyal Párizsból Rómába utazott.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy az apát hétfőn vagy kedden hallgatja meg a bíróság.








hirdet�s