Kolompár Orbán lett az Országos Cigány Önkormányzat elnöke

Kolompár Orbánt választották az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének. A testület szombati – megismételt – alakuló ülésén külön szavaztak a két jelöltre, Kolompár Orbánra, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökére, illetve Farkas Flóriánra, a Lungo Drom vezetőjére. Kolompár Orbán többséget kapott, Farkas Flórián nem.

Az első szavazáson Kolompár Orbánt a közgyűlés 29 tagja támogatta, ketten ellene szavaztak, míg 22-en tartózkodtak. Ezután Farkas Flóriánt 23-an támogatták, 29-en nemmel voksoltak, egy közgyűlési tag – maga Farkas Flórián – tartózkodott.

Kolompár Orbán megválasztása után – az új elnök kezdeményezésére – az elnökhelyettesek számát felemelték kettőről 11-re. Általános elnökhelyettesnek a korábbi botrányba fulladt közgyűlésen elnöknek jelölt Kozák Jánost választották, és mellé még 10 elnökhelyettest választottak.

Az ÖCO alakuló ülésén az elnökhelyettesek megválasztásán kívül megszavazták 14 bizottság létrehozását, ebből megválasztották a pénzügyi ellenőrző- és az ügyrendi bizottság tagjait.

Farkas Flórián az OCÖ alakuló ülést követően azt mondta jelenlevő újságíróknak, hogy kormányzati érdek állhat annak hátterében, hogy nem ő foglalhatta el az elnöki széket annak ellenére, hogy a Lungo Drom nyerte a kisebbségi önkormányzati választásokat. Mint fogalmazott: “a kormányzati politika szándéka az volt, hogy továbbra is a tehetlenség és a semmittevés” uralkodjon. Hozzátette: “könnyebb kifizetni 2-3 embert, mint a 800 ezres csoportot”.

Kolompár Orbán cáfolta és visszautasította Farkas Flórián kijelentését. Az OCÖ most megválasztott elnöke az alakuló ülésen közölte: számít közgyűlés munkájában a Lungo Dromra és annak vezetőjére, Farkas Flóriánra is. Tizenegyből két elnökhelyettesi pozíciót felajánlott a Lungo Drom számára, az egyiket Farkas Flóriánnak. Ő azonban nem fogadta el.








hirdet�s