Helyi közélet

2015.07.07. 11:35

Zarándokút Rákóczi Ferenc életének főbb állomásaira

Lakitelek, 2015. július 7., kedd (MTI) – Háromnapos zarándokút indult kedden Szlovákiába és Kárpátaljára, ahol Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait keresik fel azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett történelmi vetélkedőn.

Lakitelek, 2015. július 7., kedd (MTI) – Háromnapos zarándokút indult kedden Szlovákiába és Kárpátaljára, ahol Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait keresik fel azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett történelmi vetélkedőn.Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a csoport vezetője az indulás előtt az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a Keresztény Élet című hetilap szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a Lakiteleki Eötvös Iskola Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc élete és kora címmel csapatversenyt hirdetett a Kárpát-medencei általános iskolás és középiskolás korú fiataloknak.

Lezsák Sándor elmondta, hogy három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elérő csapatokat hívták meg, felkészítő tanáraikkal együtt a 2015. márciusban megrendezett középdöntőre és döntőre, a Lakitelek Népfőiskolára. A legjobb eredményt elérő kilenc csapat kísérőikkel együtt meghívást kapott a Rákóczi zarándokútra.

A program szerint a 40 tagú diákcsoport és a kísérők Balassagyarmat, Budapest, Eger, Kalocsa, Mór, Nyíregyháza, Rimaszombat és Szentendre településekről érkeztek, majd együtt indultak útnak, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékhelyeit, életének főbb helyszíneit felkeressék és megkoszorúzzák.

A fiatalok és felnőtt kísérőik Lakitelekről indultak, majd a Budapest-Kassa-Borsi-Sárospatak-Ungvár-Munkács-Beregszász-Tarpa-Túristvándi-Miskolc-Budapest útvonalon térnek vissza Lakitelekre.

Az Országgyűlés 2015 márciusában döntött arról, hogy Rákóczi-emléknapot tartanak minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Semjén Zsolt (KDNP), Vejkey Imre (KDNP) és Lezsák Sándor (Fidesz) február közepén benyújtott javaslatuk indoklásában a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezték Rákóczi Ferencet, aki - mint írták - Magyarország állami önrendelkezéséért vívott harcának vezéralakja volt a 18. század elején.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában