2012.02.4 17:59; Frissítve: 2012.02.4 17:59


Kóbor kutyák, nők és egy menhely

Kóbor kutyák, nők és egy menhely
Miskolc – Kóbor kutyák, nők és egy menhely története. Így mutatják be egy mondatban a Négy lábbal a földön című filmet a Facebookon az alkotók. És a film, ugyancsak nem bő lére eresztett leírása ugyanott: A dokumentumfilm 2005-től követte egy észak-magyarországi állatmenhely küzdelmét a fennmaradásért és egy új kezdetért.

Amikor 2005-ben földcsuszamlás következtében szörnyű állapotba került a pingyomi állatmenhely, elkezdte filmre venni a történteket és az elkövetkező eseményeket Ruszkai Nóra és párja, Nagy István, gyakorlatilag önerőből. Együtt végeztek a Miskolci Egyetemen, itt is ragadtak. Filmesek és tanárok. Az állatmenhelyesekkel, elsőül dr. Gulya Angéla állatorvossal, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány kuratóriumának alelnökével úgy ismerkedtek meg, hogy hozzá vitték a kutyájukat.

A történet hosszú, éveken áthúzódó, mert az alkotók mindenképpen meg akarták várni a „happy endet”, az új menhely átadását, és az bizony a tervezetthez képest éveket csúszott. A holnap záruló 43. Magyar Filmszemlén szép sikerrel mutatták be a Négy lábbal a földönt, ami messze nem egyszerűen a küzdelmek dokumentálása lett, hanem egy más dimenzióba helyezett dokumentumfilmmé emelkedett. 57 perc, 100 óra forgatott anyag, külföldi szakmai fórumokon érlelődött koncepció.

Kóbor kutyákról, nőkről és egy menhely történetéről.

Miskolcon már volt egy vetítése, és remélni lehet, hogy lesz még több is. Meg másutt, az országban. Talán majd a tévé(k)ben is.

ÉM-SZG



<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Fekete hattyúk érkeztek Tapolcára
Miskolc - Fekete György a tapolcai csónakázó tó üzemeltetője már a nyolcadik pár fekete hattyút vásárolta [...] tovább »
Mikrochippelték a lillafüredi pisztrángokat
Miskolc - Az aszály miatt elkeserítő a helyzet a Lillafüredi Pisztrángtelepen. tovább »
Örökbefogadó- és Gyermeknap az Állatbarát Alapítványnál
Nyíregyháza - Több mint 150 kutya, valamint 6 cica várja leendő gazdiját 2012. 05. 26-án, szombaton az [...] tovább »
Az első szárazföldi gerinces nem tudott járni
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az első szárazföldi gerinces, a négylábú ichthyostega nem tudott [...] tovább »
Cuki: hűsölnek az állatok
Nem bírod a nagy meleget? Nézd meg, hogy ezek az állatok hogyan viselik el a nyári forróságot. Ők bizony tudnak élni. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés