Kína nem árulja el az újabb adatokat a tejpor-botrányban

A kínai egészségügyi minisztérium kedden azt közölte, hogy megvannak a felfrissített adatai arról, hogy hányan érintettek a fertőzött tejpor-botrányban, de a számokat nem hozza nyilvánosságra. Az AFP francia hírügynökség kérdésére a szóvivő azt válaszolta, hogy mivel nem fertőző betegségről van szó “egyáltalán nem szükséges, hogy az adatokat nyilvánosságra hozzák”.

Korábban hivatalosan azt közölték, hogy több mint 53 ezer kisgyerek betegedett meg és négy csecsemő meg is halt. Mindannyian olyan tejtermékből fogyasztottak, amelybe a kínai gyártók melamint kevertek. Ez a műanyaggyártásnál használatos anyag nagy dózisban mérgező, elsősorban a vesét és a májat károsítja és főleg a csecsemőkre veszélyes.

A melaminnal fertőzött kínai exporttermékekből világszerte több helyen találtak már az ellenőrzések során. Köztük Magyarországon is, de a magyar egészségügyi hatóságok szerint sehol sem fordult elő veszélyes mértékben.

Mindenesetre világszerte sorra mondják le a megrendeléseket az érintett kínai cégektől. Pekingben már arról beszélnek, hogy a kínai tejipart 40-50 milliárd dolláros veszteség is érheti az év végéig, minthogy a megrendelések 60-70 százalékkal csökkentek egyes termékek esetében.








hirdet�s