Kína és Oroszország közös Mars-kutatási akciót tervez

Kína és Oroszország közösen küld űreszközt a Marsra 2009-ben, adta hírül szerdán a China Daily című angol nyelvű kínai napilap. A mérföldkőnek számító akcióról Hu Csin-tao kínai államfő oroszországi látogatása alatt írtak alá megállapodást.

Az egyezmény szerint egy orosz rakétaával juttatnak Mars körüli pályára egy kis kínai műholdat. Ugyanaz a rakéta visz fel egy orosz űreszközt is, amely a Mars egyik holdján, a Phoboson végez majd kutatást. A kínai mesterséges hold a Mars körüli térségben végez megfigyelést, az orosz eszköz pedig leszáll a Phobosra, talajmintát vesz róla, és visszatér vele a Földre. Az orosz Phobos-kutató eszközön is lesznek olyan berendezések, amelyeket részben a hongkongi műszaki egyetem állít elő. Az orosz-kínai Mars-kutató rakéta feltehetően 2009 októberében indul, és 10-11 hónappal később érkezik a Mars közelébe.

Kína az idén Mesterséges holdat tervez Hold körüli pályára állítani, 2012-ig pedig automata járművet akar a Hold felszínére juttani. A “mennyei birodalom” 2003-ban embert küldött a világűrbe.








hirdet�s