KLÍMA – Az olasz cégek elköltöznek az EU klímavédelmi terve miatt – Róma szerint

Az olasz vállalatok egy része ki fog települni az Európai Unió klímavédelmi csomagtervének magas költségei miatt – jelentette ki kedden Stefania Prestigiacomo olasz környezetvédelmi miniszter. A cégek elköltözése az egész feldolgozószektort fenyegeti, hívta fel a figyelmet a miniszter az Il Sole 24 Ore című pénzügyi napilapnak adott interjújában. Az olasz miniszter arra hivatkozott, hogy erre a veszélyre már Németország is utalt.

Olaszország úgy saccolja, hogy évente 18-25 milliárd eurójába kerülne azoknak a klímavédelmi és energiahatékonysági intézkedések, amelyeket az Unió tervez bevezetni. Az Európai Bizottság erősen megkérdőjelezi ezt az összeget.

A klímavédelmi csomag szerint az EU 2020-ig 20 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, 20 százalékkal mérsékli az energiafelhasználást, és a megtermelt energia 20 százaléka származik majd megújuló forrásból.

Ezeknek az általános céloknak az eléréséhez a nehéziparnak 21 százalékkal kell csökkentenie a káros anyag kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. Az U október 15-16-i csúcstalálkozóján Olaszország és Lengyelország azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a klímavédelmi csomagot a decemberi csúcson, amelyen elvileg el kellene fogadni az intézkedéseket.

Lengyelország és 7 másik új uniós (köztük Magyarország) szintén ellenvetéseket tett, Németország pedig keményen védelmezte autóiparát a klímavédelmi megszigorításokkal szemben. “Az európai Uniónak több rugalmasságot kell tanúsítania ha lényeges eredményeket akar elérni a környezetvédelemben, de kisebb költségek árán” – fogalmazott az interjúban az olasz környezetvédelmi miniszter.

A méltányos megoldáshoz olyan átfogó megállapodás kell, amelynek a nem uniós versenytársak is részesei – tette hozzá a miniszter.

Róma panaszai miatt az Európai Bizottság beleegyezett, hogy felállítanak egy munkacsoportot az olasz költségelemzések ellenőrzésére.








hirdet�s