Magyarország

2011.08.26. 19:13

Schmitt Pál fogadta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetőit

Budapest(MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken délután a Sándor-palotában fogadta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetőit, köztük Sir Philip Craven elnököt.

Budapest(MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken délután a Sándor-palotában fogadta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetőit, köztük Sir Philip Craven elnököt. A sportvezetők abból az alkalomból érkeztek Budapestre, hogy az IPC elnöksége péntektől vasárnapig a Margitszigeten tartja ülését, amelyen a decemberi pekingi kongresszus döntéseit készítik elő. "Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ha magas rangú sportvezető érkezik Magyarországra, akkor én is fogadjam" – hangsúlyozta a sajtónak adott rövid tájékoztatójában Schmitt Pál. A köztársasági elnök hozzátette, hogy Sir Philip Cravent régóta ismeri, hiszen ő is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), sőt, jó barátjának tekinti őt.

"Egy évvel a londoni paralimpia előtt fontos döntéseket készít elő a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezető testülete, örülök, hogy tanácskozásuk színhelyéül Budapestet választották. A magyar paralimpiai sportot továbbra is szívügyemnek tekintem, hiszen ezek a kitűnő sportemberek szép eredményeket értek el a korábbi játékokon, ráadásul úgy, hogy nekik többszörösen is helyt kell állniuk a versenyek során. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sikereikkel egyben kitűnő, pozitív példát tudnak mutatni hasonló sorsú társaiknak" – fogalmazott az államfő.

Az IPC delegációját a Sándor-palotába elkísérte Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke is.  "A budapesti tanácskozás tulajdonképpen egy szűk szakmai megbeszélés, amelyen az IPC elnöksége előkészíti azokat a döntéseket, amelyekben a végső szót a decemberi pekingi kongresszus fogja kimondani" – tájékoztatta az MTI-t Gömöri Zsolt.

Az MPB elnöke kitért arra is, hogy a londoni paralimpiára várhatóan visszatérnek a versenyekre az enyhén értelmi fogyatékos sportolók, akik a tervek szerint atlétikában, asztaliteniszben és úszásban versenyezhetnek majd jövőre a brit fővárosban, az viszont még nem eldöntött kérdés, hogy kosárlabdában is rendeznek-e küzdelmeket a számukra. Az enyhén értelmi fogyatékos sportolók legutóbb a 2000-es sydneyi paralimpián vehettek részt.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!