Klasszikus kvíz a menő kütyükért

Balról: Katona Máté, Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője, Mezei Petra Luca és Kántor Tibor
Balról: Katona Máté, Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője, Mezei Petra Luca és Kántor Tibor - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Aki ismerte a hetvenkedő katonát és jól válaszolt, értékes ajándékot nyerhetett.

Egy okostelefon, egy bluetooth-hangszóró és egy bluetooth-fejhallgató talált gazdára a Miskolci Szimfonikus Zenekar által meghirdetett Ifjúsági kvízjátékában. A díjátadót tegnap tartották a Művészetek Házában.

A 2017/2018-as évadban a hetvenkedő katona volt az ifjúsági koncertek főszereplője, így hozzá kapcsolódott a totó témája is. A legügyesebbek közül véletlenszerű sorsolással választotta ki a társulat vezetése azt a három szerencsést, akik értékes díjakban részesültek.

A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. már több évtizede szervezi meg ifjúsági koncertsorozatát Miskolcon és térségében. A koncerteken a muzsika mellett ismeretterjesztő zenei narrációt is hallhatnak a jelenlevők, amelyet vetítés is kísér. A zenekar ennek kapcsán álmodta meg, hogy egy kis játékot csempész az ifjúsági sorozatba. A hangversenyeken látott és hallott információkból minden évadban összeállítanak egy 13+1 kérdéses kvízt, amelyet a zenekar hivatalos weboldalán a www.mso.hu oldalon tölthetnek ki a fiatalok. A legügyesebbek értékes nyereményekben részesülnek a következő évad első ifjúsági koncertjén.

A nyertesek

Az idei szerencsés nyertesek természeten nagyon örülnek az ajándékuknak, melyet a helyszínen vettek át.

Mezei Petra Luca, aki a Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI diákja elmondta: Nagyon tetszik neki a nyereménye, de főképp annak örül, hogy nyert, szeret játszani és boldog, hogy most övé lett a 3. helyezettnek járó díj.

Kántor Tibor már egyetemista, tavaly még gimnazistaként vett részt az ifjúsági hangversenyeken. Mint mondja, ezelőtt nem hitt az ilyen típusú nyereményjátékokban. Először el sem hitte, hogy ő az egyik nyertes. Örül a hangszórónak.

Az első helyezett, Katona Máté, aki szintén a Fazekasba jár, még nem rendelkezik saját mobiltelefonnal, így külön öröm számára, hogy ő nyerte az okos készüléket, mivel bluetooth-hangszórója már több is van. Egyébként ügyesen zongorázik, versenyekre is jár, így közel áll hozzá a muzsika.

ÉM-HE


Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - Haydn, Ibert és Elgar művei csendültek föl hétfő este a Miskolci Szimfonikus Zenekar Tűzvarázs bérletes koncertjén a Művészet Házában. A szólista Karl-Heinz Schütz fuvolaművész volt, vezényelt Gál Tamás. A koncertet a Bartók Rádió is rögzítette. ÉM

Izgalmas koncertekkel kezdődött az új zenei évad a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál
Miskolc - Izgalmas koncertekkel kezdődött az új zenei évad a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál. Az évad dél-franciaországi turnéval kezdődött augusztus 13-án, ahol nagy sikert aratott a társulat. Augusztus 25-én Edelénybe várták a közönséget a zenészek, ahol Kastély-szerenádot adtak a L’Hui...