Kivájták a szemét, mert kémkedéssel vádolták

Feltételezett tálib lázadók egy késsel kivájták a szemeit egy földművesnek Afganisztánban, aki kémkedéssel vádoltak. A kandahári kórházban fekvő férfi vasárnap nyilatkozott az AFP hírügynökségnek. A Helmand tartományban élő földműves házába csütörtök este kopogtattak be a fegyveresek. Amikor ajtót nyitott, megragadták, és elvonszolták.

“Lefogták a kezeimet, és egy késsel kivájták mindkét szememet. Iszonyúan fájdalmas volt, és minden elsötétült” – mondta a farmer hozzátéve, hogy amikor megkérdezte tőlük, miért csinálták, csak annyit válaszoltak neki: “Bűnös vagy”. A földműves szerint az egészet a folyamatosan zokogó felesége és gyermekei is végignézték.

Ghulam nem tudta elmondani, hogy kik voltak a támadói. Helmand tartomány kormányának szóvivője szerint a tálibok kémkedés vádja miatt bántak el a férfival. “Nagyon sok ártatlan embert megölnek – férfiakat, nőket azzal, hogy a kormánynak vagy a nemzetközi erőknek kémkednek” – nyilatkozta Daud Ahmadi. “Most egy szegény földműves szeme világát vették el. Pedig ő nem kém, csak egy szegény földműves” – tette hozzá.

Ha a tálibok azzal vádolnak valakit, hogy együttműködnek a hatóságokkal, rendszerint lefejezik, máskor megcsonkítják áldozatukat: levágják a füleit, az orrát. A szélsőséges mozgalom fegyveresei a mostani esetért ugyanakkor nem vállalták a felelősséget, szerintük a kormány próbálja befeketíteni őket.








hirdet�s