„Kitől féljek, van három hamis macskám” – Téli séta a Lyukóvölgyben

Akt.:
„Kitől féljek, van három hamis macskám” - Téli séta a Lyukóvölgyben
„Kitől féljek, van három hamis macskám” - Téli séta a Lyukóvölgyben - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc, Lyukóvölgy – Egy hétvégi ház az idei tél első áldozata a Lyukóvölgyben­­­.

Már csak a babarózsaszín falak jelzik az egykori szobák helyét. Tetőnek nyoma sincs, a cserepeket, tartógerendákat elhordták. A ház oldalfalai, mint az orgonasípok merednek az ég felé. Egyik nagyobb, másik kisebb, attól függően, meddig sikerült visszabontani a téglákat. Egy hete még nem így nézett ki a telek, egy hete még állt a ház. Igaz, lakója akkor sem volt, már rég sorsára hagyta a tulaj, érezte, itt ő már tehetetlen. Igaza volt. Az egykori hétvégi ház így az idei tél első áldozata lett a Lyukóvölgyben. Mert ahogy beköszöntött a hideg, a környékbeliek elkezdték bontani azt, ami tüzelhető. Fagerendákat, ablakkeretek, amit csak értek.

Igazi tákolmány

Az idén korán jött a tél, van ilyen. És ez sok mindenre magyarázatot ad Lyukóban, például arra is, miért folytatják ott a lyukósiak, ahol tavasszal abbahagyták, miért is bontják a lyukói dombokat felülről lefelé. Ha így haladnak, talán még 2–3 hidegebb télnyi van a városrészben, talán már csak ennyi „fűtőanyag” áll szabadon, már csak ennyi mozdítható. Bár a dombok tetején is élnek, de főleg a völgyben laknak többen.

Ennek az épületnek csak az alapja volt meg, arra építették fel a házat – mutatja Tisza Levente, a Máltai Szeretetszolgálat lyukóvölgyi programjának vezetője. A ház igazi tákolmány, látszik, valahol találtak téglát, valahol fát, valahol deszkákat, majd akadt egy kis műanyag, és így épült szép lassan egy ház. Vagy nevezzük bárminek…

memento-a-lyukovolgyben02-st

Egy leharcolt kályha

Levente a máltaiak terepjárójával visz minket körbe a dombokon. Minden havas, sáros, jeges, maximum még gyalog tudnánk körbejárni a környéket. Épp úgy, ahogy három fiatal teszi. Az autó hangjára felfigyelnek, kiállnak az út szélére. Ha nehezen is, de próbálják kihúzni szélre a szánkójukat, amire egy leharcolt kályhát kötöztek. S miután félreálltak, egyenesbe hozták rakományukat, udvariasan intenek, menjünk… Velük még találkozunk később. Illetve látjuk őket, ahogy az apró téglakunyhóba próbálják bevinni a kályhát. Egy bemegy, kettő kijön. Estére talán már meleg lesz…

Felkanyarodunk a csúszós úton. Jobbra bozótos, balra egy-két udvar, rajta raktárszerű épületek. Egyik előtt megállunk, Levente dudál, hátha kijön valaki. Az udvaron kutyák ugatnak, bent ég a villany, de nincs mozgás. Az aprócska, lestrapált ház ablakán oda nem illő függönyök. Díszes, hófehér tüll fedi az üveget, látszik, ha kint nem is adnak a külsőségekre, bent fontos a rend, a tisztaság.

Útközben megkérdezzük kísérőinket, nem félnek-e a terület elhagyatottabb részein.

Mitől? Itt maximum a kutyák haraphatnak meg, abból sok van…”

– felelik.

És valóban sok a kutya, minden telken 3–4, de az utakon is kóborol néhány. „Azért tartanak kutyát, mert így tudják megvédeni a telket. A baj az, hogy nagy a szaporulat, emiatt sok a kóbor kutya, és oltásra is csak kevesen hordják” – tudjuk meg.

Közben az autónk halad. Óvatosan lépkedő gyalogosok mellett hajtunk el. Integetnek, a máltaiakat mindenki ismeri. Ők pedig mindenkit ismernek, de leginkább a problémáikat. „A gyerekek hajnalban, szürkületben innen mennek iskolába – mutat a dombtetőre Lukácsné Lipcsei Emese szociális munkás, a másik kísérőnk. – Cipőjük szakadt, közvilágítás nem mindenhol van. Iskola után hazajönnek az alig fűtött lakásokba, összeázott ruhában, majd kezdenek éhesek lenni… A nagyobbak elindulnak fát gyűjteni…” Megállapodunk abban, itt el is dőlt sok gyermek sorsa…

Az épület feszültség alatt! – int óvatosságra az egyik ház falán a felirat. Elgondolkodom, a Lyukóvölgyben minden ház falára ki lehetne írni ezt.

Megállunk egy ház előtt, valahol a domb aljában. Levente boldogan mutatja, talán ez a legszebb kert a völgyben, legalábbis nyáron. „Patyolat az udvar” – mondja. Pedig Mária néni, a tulaj két bottal jár, meghajolva tud csak közlekedni, de minden tavasszal szépíti, ülteti a kertjét. Emese is megjegyzi: „Pikk-pakk a telke a drágának”.

fazekas-jozsefne-maria-neni02-st

Finom illatok

Be is kéredzkedünk Mária nénihez. Az udvaron finom illatok szállnak, egy házilag épített füstölőben kolbászok pihennek. A konyhában lencseleves fő, Mária néni meg is jegyzi, azért, hogy szép legyen…

1972-től élek itt, de míg ide nem jöttek az új beköltözők, jó volt itt lenni…Otthonba szeretnék menni, mert fáj a lábam, cukorbeteg vagyok, meg még annyi minden bajom van. A lányom itt lakik a szomszédban, ha tud, segít, de ő is dolgozik”

– sorolja.

Amikor a kertről kérdezzük, felcsillan a tekintete, boldogan meséli, mi mindent csinál a kertben tavasszal és nyáron. Látszik, télen kicsit unatkozik, az ágyon ülve nehezen telik a nap.

Bár van társasága, néhány macska, akik lustán hevernek az ágyon, vagy éppen a szekrény tetején lévő dobozon. „Kitől féljek, van három hamis macskám” – kiabálja viccesen a 76 éves asszony. Majd szomorkásan megjegyzi: „Minek élek, amikor sok fiatal meghal, én meg a halálnak sem kellek…”

cica-a-dobozon-alszik-st

Nem éjszaka, nappal…

Lánya kikísér minket, közben elmondja, a kert anyagilag többe van, mint amennyi hasznot hoz, de legalább édesanyja lefoglalja magát. Majd arra panaszkodik, itt nem éjszaka, inkább nappal kell félni, akkor lopnak, ha lopnak.

Édesanyám gyakran elesik, nekem kell jönnöm felsegíteni, ezért a kaput sem zárhatjuk be. Mindent félteni kell itt…”

– sorolja.

Levente még megígéri, elhozza Mária néninek az egyik közös képüket. Megnézzük a kerti fenyőfát is, mert abból lesz a karácsonyfa. A máltaiak adnak néhány szem szaloncukrot is, majd elköszönünk, hogy átmenjünk a másik oldalra.

A főútra kiérve újra elcsodálkozom, miért nincs járda. Kisgyereket tol egy anyuka, egy másik terhesen igyekszik a város felé. Kerékpárosok, autók, busz kerülgeti őket. Közben megtudom, zebra is kéne, de az uniós törvény szerint, ahol nincs járda, ott zebra sem lehet. Ördögi kör, pedig milyen messze vagyunk az uniótól…

A Lyukóvölgy másik oldalán egy mesébe illő ház előtt állunk meg. Olyan, ami egy alpesi hegyi faluban is megállná a helyét. A kertben a tulaj, Kaltenbach István tesz-vesz éppen. Levente érkezésére kedvesen kiköszön, és hajlandó beengedni minket. Persze ez nem olyan egyszerű, a nejlonnal borított lakat – gondolom, hogy ne rozsdásodjon – kinyitása kis időt vesz igénybe. De muszáj óvatosnak lenni.

kaltenbach-istvan02-st

Otthonos világ

Már a kertben Mikulás és karácsonyi díszítés fogad. A hangulatos aprócska ház ajtaján fenyőkoszorú. Belépve pedig kandalló, míves fabútorok, aprócska, de otthonos világba csöppenünk. István mindent egymaga épített az eredetileg műhelyként használt házban. 2002-től él itt, de mostanában azon gondolkodnak a feleségével, ideje lenne elköltözni. Nem jószántukból, ha rajtuk múlna, maradnának, szeretik a kertet, a házat, csak a környéken élőket nem. Bár István szerint ez az oldal még biztonságosabb is, igaz, neki nincs is szomszédja.

Amíg bírjuk, itt vagyunk, utána valami otthonba mennénk. Pedig ennél jobb hely aligha van Miskolcon. Hatalmas a kert, gondozzuk. Igaz, a természet kezdi visszakövetelni, sok a tölgy, a fenyő…”

– meséli.

A kis ház konyhájában már előkészítve a karácsonyi díszek, lesz kivilágítás is, de Istvánék azért óvatosak, hivalkodó díszítést nem akarnak, Lyukóvölgyben jobb erre is figyelni…

kaltenbach-istvan05-st

Ha már karácsony…

Ha már karácsony, kíváncsiak vagyunk arra is, a helyiek hogyan készülnek az ünnepre. Ha készülnek egyáltalán.

Ha megjön a pénzük hó elején, akkor nagyobb mennyiségben bevásárolnak krumplit, hagymát, húst, akár 10–15 kilót is. Ez most is így lesz. De karácsony előtt, pénztől függően, készítenek ünnepi ételeket, hagyományosan töltött káposztát, rántott húst, vagy éppen disznót vágnak. Van, aki kölcsönkér, hogy szép legyen a karácsony, emiatt persze a január lesz brutális…”

– hangzik el.

De talán januárig sem kell várni, a máltaiakhoz egy kismama érkezik, érdeklődik, lesz-e fa. A válasz, most nem. Az anyuka megijed, szinte könyörögve mondja, már nincs mivel fűtenie…

A szürke füst az egész völgyre rátelepszik. Érezni, a legtöbb kályhába nem csak fa kerül. De legalább meleg van.

Az egyik ház korlátját kerti törpék díszítik. Szépen sorakoznak egymástól körülbelül hat lécnyi távolságra, precízen kimérve, arccal Miskolc felé. Az apró, színes figurák nem fáznak. Nem szólnak. Tűrik az esőt, fagyot, a hideget. És ha úgy alakul, a kályhában sem lesz egy szavuk sem…

– N. Szántó Rita –


Birtha István a térképen mutatja, hol van a telkük
Miskolc - A telekre nem tudnak kijárni, nem is mernek, de megbüntették őket. Úgy tűnik, nem Lukács­­­ Gergő és családja az egyetlen, akit más szemete miatt büntettek meg Miskolcon. Mint arról korábban beszámoltunk, Lukácséknak van egy telkük a Lyukóvölgyben, ahová már nyolc éve nem tudnak kimenni...

Fotó: Ádám János
Miskolc - „Olyan helyen laknak családok, hogy az valami förtelem”. Közvéleményt kutatnak a Lyukóvölgyben. A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat munkatársai megpróbálják végigjárni a területet, beszélni az ott lakókkal. Mindegy, hogy cigány vagy sem, becsengetnek a kapun, már ahol van kapu. A d...

Bíró Istvánné mutatja, mennyi maradt a házából
Miskolc-Lyukóvölgy -Két hónapja a lopásokkal volt gondja, mára felgyújtották a házát. Mindenem volt, semmim sincs. Csak ennyit tudott mondani Boros Istvánné Zsóka, akinek május 11-én leégett a lyukóvölgyi hétvégi háza. Fiától kaptunk levelet, amiben megírta az esetet, és mellékelt egy képet, amin...

Valamikor szebb napokat látott a lyukói kert, mutatja Boros Istvánné
Miskolc-Lyukóvölgy - Újra kimentünk Lyukóba, ezúttal Boros Istvánné Zsóka szerette volna elpanaszolni, mivel kell megküzdeniük nap mint nap a lyukói telektulajdonosoknak. Megint egy másik arcát mutatja Lyukó. Ezúttal a tavaszit. Na nem azt a virágba borult, csupa zöld, színes világot. Pedig valós...