Kitisztulhat a kép a Lokinál

A nemzetközi kupától való búcsúzást követően sem áll meg az élet a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúcsapatánál, hiszen a Borsodi Liga hetedik fordulójában a Loki hétfőn 18 órától a Vasas gárdáját látja vendégül.

Az Egervári Sándor által irányított fővárosi piros-kékek a bajnokságban eddig legyőzték a Diósgyőr, a Pécs és a REAC együttesét, ikszeltek az Újpesttel, illetve vereséget szenvedtek a Győr és a Fehérvár csapatától. A Vasas pillanatnyilag a 10 megszerzett pontjával, a 11 rúgott, illetve 7 kapott góljával a bajnokság hetedik helyen áll. A Loki egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál, és így 11 ponttal az ötödik helyen tanyázik.

Túl kell lépni!

–  A jövőnk szempontjából el kell felejtenünk a Sahtyor Donyeck elleni összecsapást, igazából tanulságokat sem lehet levonni az UEFA-kupa mérkőzésről, hiszen nem tudtunk úgy felállni, ahogy szerettünk volna, lényegében kényszermegoldásokkal operáltunk – nyilatkozta a Naplónak Supka Attila, a DVSC vezetőedzője.

Egyértelműen kiderült, a Sahtyor jobb csapat a Lokinál, elég megemlítenem, hogy az ukránok kispadján, illetve még a lelátón is válogatott labdarúgók ültek. Ennyire voltunk képesek, de nem szabad a kiesés miatt bánkódnunk, túl kell lépnünk a történteken, és a hazai bajnokságra, illetve kupára kell fókuszálnunk.

Újra a fedélzeten

Minden bizonnyal változik majd a hétfői bajnokira a csapat összeállítása, hiszen a sérültek közül többen is gyors ütemben gyógyulnak, ráadásul végre a macedón csatár is csatlakozott a kerethez.

Bízom benne, hogy minél hamarabb kitisztul a kép a Loki háza táján, azaz felépülnek a sérültjeink, rendeződnek az újonnan szerződtetett játékosok játékengedélyei, és ezzel együtt egyre jobb teljesítményre leszünk képesek – vélekedett a debreceni tréner.

– A maródiak közül Dombi Tibor már a csapattal edzett, Bojan Brnovics igaz, hogy külön, de labdás tréningen vett részt, viszont jelenleg úgy tűnik, Sándor Tamás nélkül kell felvennünk a harcot a Vasas ellen. Georgi Hrisztov már velünk gyakorol, valószínű, hogy játéklehetőséghez jut ő is a hétfői derbin, viszont Ferenczi István sorsáról csak a napokban születik döntés, így az ő bemutatkozására még várni kell.

Koncentráció

A csütörtöki UEFA-meccset követően tehát nem kellett sokat várni a következő mérkőzésre, hiszen hétfőn 18 órától a DVSC a hazai pontvadászat keretein belül a Vasas látja vendégül.

A fővárosiak ebben az idényben összeszokottabban futballoznak, mint tették azt tavaly, voltak jó összecsapásaik is, de nekünk igazából saját magunkkal kell foglalkoznunk – vallja Supka. – A szakmai stáb azon van, hogy a bajnokira felfrissítsük a csapatot, mind fizikailag, mind szellemileg, mert csakis így lehet esélyünk a továbbiakban. Stabilabbá kell tennünk a védelmünket, és a támadásvezetéseinknél is sokkal nagyobb figyelemmel kell játszanunk, hogy jól és eredményesen tudjunk szerepelni.

– TCS –








hirdet�s