Kitiltották az összes Jemenből érkező légi járatot Németországból

A teherszállító repülőgépeket követően a német hatóságok hétfőn az utasszállító légi járatokra is kiterjesztették a Jemenből érkező gépekre vonatkozó berepülési tilalmat.

A német közlekedési minisztérium szóvivője szerint a korlátozás fokozásáról a kormány azután döntött, hogy az Egyesült Államokban csomagokba rejtett robbanószerkezeteket találtak több Jemenből az Egyesült Államokba tartó repülőgépen. Az AFP francia hírügynökség szerint Németország az első ország, amely minden Jemenből érkező gépet kitiltott a reptereiről.
Miután kiderült, hogy a kölni repülőtér érintésével tartott az Egyesült Államokba az egyik repülő, amelyen bombát találtak: “a német légügyi hatóságok utasítást kaptak, hogy minden közvetlenül, illetve közvetve Jemenből érkező járatot fordítsanak vissza, és ne engedjék a gépeket a német légtérbe” – mondta a német közlekedési tárca szóvivője.








hirdet�s