Kitiltanák a hajláktalanokat – tiltakoznak a civilek

Tiltakozó demonstrációt tart “A Város Mindenkié” nevű hajléktalan jogvédő csoport a Belügyminisztérium épülete előtt kedden délután Budapesten.

A civilek azon törvényjavaslat ellen lépnek fel, amely szerintük az otthontalanokat akarja kitiltani az utcákról. Az aktivisták a tervek szerint petíciót nyújtanak át a minisztérium illetékesének, amelyben arra kérik a döntéshozókat, hogy távolítsák el a törvénymódosítási javaslatból a hajléktalanokra vonatkozó részt.

Csurika Mária, “A Város Mindenkié” hajléktalan jogvédő csoport egyik tagja a Független Hírügynökségnek elmondta: a szervezet kész tárgyalni a tárcával annak érdekében, hogy megtalálják a közös nevezőt. A jelenlegi tervezet nemcsak az emberi és állampolgári jogokat sérti, de az alkotmánnyal is ellentétes – hangsúlyozta.

A hajléktalan embereknek nincs bejelentett lakcímük, így eleve hátrányban vannak. Például bankkártyát sem igényelhetnek, pedig sokan ugyanannyit dolgoznak, mint a lakással bíró embertársaik. A közterületekről való kitiltással csak még inkább megnehezítenék a helyzetüket – mondta Csurika Mária.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s