Kiterjesztenék a Salkaházi Programot

Miskolc – Sokan a visszajelzésen túl, hogy igénylik az évenkénti 10 ezer forintos támogatást, köszönőlevelet is írtak a hivatalnak, ugyanakkor néhányan kritikát is megfogalmaztak, tudtuk meg dr. Kriza Ákos polgármestertől a Salkaházi Sára Miskolc Programról tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Többen kifogásolták, hogy a kedvezményezettek köréből kimaradtak a 60 feletti rokkantnyugdíjasok. Mint a polgármester kijelentette, jogosnak tartja az igényt, hiszen az említettek többsége a munkába rokkant bele. Épp ezért felkérte az Fidesz-KDNP frakciót, hogy a következő közgyűlési ülésre készítsék el a vonatkozó rendelet módosítására vonatkozó javaslatot, amit ha elfogad a grémium, az érintettek – hozzávetőleg 2700-an – még az idén ugyanúgy megkaphatják a 10 ezer forintot, mint a már kiértesítettek.

Megtudtuk: a 36 ezer nyugdíjas közül 31851-en jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban. A folyósítást szeptember 17-én kezdik meg, a forrást a beérkező adóbevételek jelentik.

Mint arról korábban írtunk: a Salkaházi Sára Miskolc Programmal hosszú évekre előre terveznek, eredetileg csak a 60 év feletti öregségi vagy özvegyi nyugdíjra jogosultakat „kínálták meg” vele. Az érintettek levelet kaptak (miként az újabbak is kapnak majd), a program részletes ismertetésével.

ÉM-SzK