Kitelepítették a belgrádi Gazella-híd alatti nyomortelep roma lakóit

Kitelepítették hétfõn a Belgrád egyik hídja alatt található gettó roma lakóit a szerb fõváros hatóságai. A Beta szerb hírügynökség szerint a kitelepítés indoka, hogy újjá kell építeni egy nemzetközi utat.

A Gazella-híd alatti nyomortelep érintkezik azzal a sztrádával, amely Törökországot és Görögországot köti össze Nyugat-Európával. A telep régóta okoz fejfását a belgrádi hatóságoknak, amelyek szerint a híd rendbetételét is akadályozza a gettó, ahol több mint 130 romacsalád él évek óta a környezõ belgrádi lakók dühe ellenére. Több mint ezer romát telepítettek át Belgrád más részeire hétfõn, 53 családot pedig visszaszállítottak Dél-Szerbiába, azokba a falvakba, ahonnan jöttek.

A július 1-én Belgrádban megtartott Universiade miatt már korábban is intézkedéseket hoztak a romák ellen. A belgrádi városvezetés körbekerítette a telepet, a bejáratokat betontuskókkal zárták le. Mozgásukban kivezényelt kutyás rendõrök és biztonsági szolgálatok emberei akadályozzák a romákat, akik jogvédõ szervezetek szerint állandó megfélemlítésnek voltak kitéve, elzárással fenyegették õket, ha a jogvédõk panaszkodni mernek. A telepre ráadásul se a mentõ, se a pénzért összegyûjtött papírhulladék elszállítására érkezõ teherautó nem jutott be oda. Áprilisban már felszámoltak egy Új Belgrád-i roma telepet: a viskókat lerombolták, elzavart lakóik pedig csak napokkal késõbb kerültek ismét fedél alá Belgrád egyik külvárosában.

A Gazella-híd alatt élõ romák elszállítását támogatta az EBESZ, amely abból a szempontból ítélte meg a telepet, hogy az ottani állapotok sokkolóak, ezért meg kell szüntetni azokat. A gettóból elvitt romák többsége a 90-es években jött Belgrádba, a háború elõl menekülve, és a jobb életfeltételek reményében..