Kiszakadt a jég, félbeszakadt a meccs

Kiszakadt a jég, félbeszakadt a meccs
Vasárnap este a Ferencváros vendégeként 20 percig küzdhetett a pontokért az MJJSE hokicsapata.

A két együttes közötti, pénteki miskolci összecsapáson a zöld-fehérek meglepetésre 5-0-ra nyertek. A Macik rossz napot fogtak ki, erejükből még becsületgólra sem futotta. Mayer Péter legénysége azonban fogadkozott: a játékosok tisztes helytállást ígértek – akárcsak az Újpest elleni hazai fiaskó után, amikor a lilák otthonában diadalmaskodtak.

Az első harmanban csak a helyzetekig jutottak el a játékosok, a hálók érintetlenek maradtak. A két csapat sportszerűen korongozott, mindössze egy kisbüntetést szabott ki a vezetőbíró, Cizek is csak kevéssel az első szünet előtt kapott kétperces „pihenőt” – gáncsolásért.

Nem fagyott meg

Aztán különös események játszódtak le a jégen, de nem a játékosok voltak a főszereplők.

– A kispadunk előtt két tenyérnyi jég kiszakadt a pályából – mondta már a találkozó félbeszakadása után Mayer Péter, a Macik vezetőedzője. – Láttuk a betont és azt is, hogy rettentően vékony a jég, mégsem gondoltunk rosszra. Hoztak egy vödör vizet, beöntötték a lyukba, a víz azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megszilárduljon, nyilván nem működött tökéletesen a hűtésrendszer. Így a vezető bírónak, a balesetveszély miatt, nem volt más választása, idő előtt véget vetett az összecsapásnak.

A tréner ezután közölte, hogy a találkozót nyilvánvalóan újrajátsszák, ennek időpontjában a klubok vezetőinek kell megállapodniuk, a szövetség pedig bizonyára áldását adja majd az egyezségre.

– A baj csak az, hogy nagyon sűrű a naptárunk! – folytatta a miskolciak mestere. – A csarnokban a Fradi csak bérlő, tehát először nekik kell egyeztetniük az üzemeltetővel. Az újabb utazás nekünk pluszköltséget jelent, aztán az sem mindegy, hogy milyen periódusban leszünk, amikor megint a jégre korcsolyázunk a a fővárosiak ellen.

Jegyzőkönyv

Jégkorong OB I, 6. forduló

Ferencvárosi TC Corner MoneyGram – Miskolci Jegesmedvék 0-0-ás állásnál a 20. percben félbeszakadt.
Budapest, pesterzsébeti csarnok, 500 néző.
V.: Haszonits, Deák, Kincses.

FTC: Budai – Kauttonen, Székely Mádai, Hegyi, McLaughlin, Feil, Flinta, Hucko, Hoffmann, Jánosi, Schellin, Holló, Barabás, Nagy L., Rajz, Marosi, Ozsváth, Rencz, Rosztocsil, Gergely Zs., Fekete, Hortay (cserekapus). Vezetőedző: Szergej Oreskin.
Miskolci Jegesmedvék: Duschek – Láda B., Cizek, Saluga, Petres, Strengell, Egri, Láda B., Popovics, Fekecs, Sijka, Nagy G., Maklári, Hajós, Tóth A., Sike, Hetényi, Budai, Urbán, Dányi, Bálizs (cserekapus). Vezetőedző: Mayer Péter.

Kiállítás: 2 perc a miskolciaknál.

Szergej Oreskin: – Sajnálom a történteket.
Mayer Péter: – Amíg játszottunk, mi irányítottunk, ezért különösen kár, hogy így alakult.

 








hirdet�s