Kisvárda Master Good – Történelmi esztendő előtt, bizakodva

Akt.:
Az új játékosok Lucas Bertucci csapatkapitánytól kapták meg új mezüket
Az új játékosok Lucas Bertucci csapatkapitánytól kapták meg új mezüket - © Fotó: kisvardafc.hu
Kisvárda – A szurkolóknak már bemutatkoztak az új szerzemények, jöhet a Vidi elleni szombati premier.

A történelmi szezonhoz kiemelt érdeklődés dukál, a szokásosnál is jobban megtelt a Bessenyei-gimnázium díszterme, amit az előre bekészített pótszékek is jeleztek. A szurkolók először gyűlhettek úgy ankétra, hogy az NB I.-es csapattal kapcsolatos tervekről hallhattak.

Révész Attila sportigazgató előbb a játékoskeretben bekövetkezett változásokról beszélt.

– Azt talán senkinek sem kell megindokolni, hogy miért volt szükség ennyi változásra a keretben, az NB I. megkövetelte ezt tőlünk – ragadta meg a mikrofont Révész Attila.

Keresték a kifogásokat

– Azért választottunk légiósokat, mert a lejáró szerződésű magyar játékosok megszerzésére sem volt esélyünk, a jelöltjeink nagy része a földrajzi távolságra hivatkozva kereste a kifogást. A légiósokat alapos körültekintéssel választottuk ki, ők is mind lejárt szerződésűek, de olyan értéket képviselnek, amely alapján egyes kimutatások szerint miénk a negyedik legértékesebb keret az élvonalban.

– Persze, tudjuk, hogy nem elsősorban ez számít, nem mindannyian érték még el a csúcsformájukat, és van olyan fiatal játékos is, akit üzleti céllal, a majdani továbbértékesítés reményében szerződtettünk.

Kondás Elemér vezetőedző először is megköszönte az előző évben nyújtott szurkolói segítséget, majd a felkészülést és az edzőmeccseket elemezte.

– Akadtak meccsek, amikor elégedett voltam a látottakkal, máskor nem, nyilván látjuk, hogy mi az, amiben előre kell lépnünk. Elsősorban összeszokottság terén, amelyben a bajnokság közben is lesz munkánk bőven – mondta Kondás Elemér.

Nem itt a legdrágábbak

Várható volt, hogy az ankét szerves részét alkotják majd a stadionnal és a jegyárakkal kapcsolatos információk. Voltak, akik sokallták a jegy- és bérletárakat, elsősorban a nyugdíjasok. A vezetőség próbált érvekkel hatni rájuk, a kedvezményes jegyárak nem terhelik majd meg jelentősen a pénztárcákat, országos viszonylatban nem Kisvárdán lesznek a legdrágább jegyek, még a kiemelt meccseken sem.

Ezt követte a játékosok bemutatása, a mezeket Lucas Bertucci csapatkapitánytól kapta meg a tíz légiós, közben a szurkolók láthatták őket korábbi csapatuk színeiben, egy-egy látványos védés, szerelés vagy éppen gólszerzés közben – ha ezt az arcukat mutatják majd, segítségükre lehetnek új csapatuknak is.

Révész Attila arról is beszélt, nehéznek tűnik a sorsolás, hiszen a négy nemzetközi indulóval játszik az első négy fordulóban a Kisvárda Master Good, de ez akár jó is lehet, hiszen ők még a kupakötelezettségükre koncentrálnak elsősorban. Valamikor meg úgy is játszani kell velük.

Biztosan emlékezetes marad

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos és Leleszi Tibor azokra az időkre emlékeztette a jelenlévőket, amikor még elérhetetlennek tűnt az NB I., hiszen nyolc éve még a megyei első osztályban, öt esztendeje pedig az NB III.-ban szerzett bajnoki címet ünnepelte a csapat és a lelkes szurkolótábora.

Most pedig következik az élvonalbeli esztendő, amely akkor is emlékezetes és történelmi marad, ha csak egy lesz belőle.

A kisvárdaiak azonban azt szeretnék, ha hosszabb időre berendezkednének a hazai labdarúgás legmagasabb osztályában… Bodnár Tibor