Kisvárda Master Good SE – Könnyű meccs volt

Weronika Kordowiecka végigvédte a mérkőzést
Weronika Kordowiecka végigvédte a mérkőzést - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Hozták a kötelezőt; Djonovics nem mindenkivel elégedett.

Szerdán a Magyar Kupa 3. fordulójában Budapesten a Szent István SE ellen lépett pályára a Kisvárda Master Good SE és aratott könnyed győzelmet NB I./B-s ellenfele ellen (26–38).

Nem utazott el a csapattal Ana Maria Dragut és Elena Avgyekova, pályára léphettek viszont a bajnokságban eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok. A kisvárdai csapat a továbbjutás kérdését el is döntötte az első félidőben, a lelkesen küzdő hazaiak nem tudták eltüntetni az osztálykülönbséget.

Hamar eldöntötték

– Mint ahogy a mérkőzés előtt is elmondtam, mi jobb csapat vagyunk, és ezt megmutattuk a pályán is, az elvárt feladatot már az első félidőben elvégeztük és a második játékrészben azok a játékosok játszottak, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kapnak. Néhány játékos jól játszott a második félidőben, de nem vagyok mindenkivel elégedett. Nekünk ez egy könnyű mérkőzés volt és várjuk a következő ellenfelet a Magyar Kupában – összegzett Vlatko Djonovics a várdaiak mestere.

A Kisvárda Master Good SE legközelebb október 28-án a nyáron sztárokkal megerősített Siófokot fogadja.

KM