Kisvárda Master Good SE – „Ezzel a hat góllal jobb volt az Érd”

A góllövőlistát vezető Katarina Krpezs-Slezák ellen gyakran volt tehetetlen a várdai védelem
A góllövőlistát vezető Katarina Krpezs-Slezák ellen gyakran volt tehetetlen a várdai védelem - © Fotó: handballerd.hu
Kisvárda – Kevesen vannak a kisvárdai kézilabdázók ahhoz, hogy bírják a „nagyok” elleni sorozatterhelést.

Bizonyítást nyert Vlatko Djonovics állítása, amikor az Érd elleni bajnoki mérkőzést megelőzően arról beszélt, hogy az ellenfél jobb csapat, előrébb tart. Ezt a szerdai eredmény (31–25-ös hazai siker) is alátámasztja.

– Ezzel a hat góllal jobb az Érd tőlünk – állapította meg a mérkőzést követően is Vlatko Djonovics, a Kisvárda Master Good SE NB I-es női csapatának edzője. – A fő problémát az jelenti, hogy nálunk nagyon kevés, hét-nyolc olyan kézilabdázó van, aki bevethető ilyen mérkőzésen, az Érd viszont legalább tizenegy-tizenkét játékost forgatott, úgy is, hogy vannak sérültjei, Klivinyi Kinga sem játszott például. Az még a gondunk, hogy sorra jönnek az olyan mérkőzések, amelyeken a legjobb magyar csapatokkal találkozunk, és ennyire kevesen ezt a sorozatterhelést sem bírjuk. Ez elsősorban a védekezésben éreztette hatását, nagyon sok gólt kaptunk ahhoz képest, hogy az utóbbi időben meccseket hoztunk le úgy, hogy tizenhétszer-tizenkilencszer rezdült a hálónk.

Azért így is akadtak biztató periódusai a csapatnak, a kezdeti sokk után is utolérte ellenfelét, kilencgólos hátrányban sem esett össze, és a végére elfogadhatóvá vált a vereség mértéke.

– Voltak jobb időszakaink, olyanok is, amikor még közelebb kerülhettünk volna az ellenfélhez, de ekkor mindig jött egy-egy hiba – így Vlatko Djonovics. – Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt hónapokban fejlődött a csapat, de annyira még nem vagyunk jók, hogy sorozatban képesek legyünk jó teljesítményre. Főleg nem ilyen szintű ellenfelekkel szemben.

A topcsapatok elleni erőpróba tovább folytatódik, hiszen vasárnap a Dunaújváros lesz a várdaiak vendége, a jövő héten szombaton pedig a Ferencvároshoz utazik a KKC.

Marina Dmitrovics hat gólig jutott Érden
Kisvárda - A Kisvárda itta meg annak a levét, hogy az Ér nagy bizonyítási vággyal lépett pályára. Tartani lehetett attól, hogy rosszkor lesz rossz helyen a Kisvárda Master Good SE szerdán, mert az Érd azért jobb csapat attól, hogy 17 góllal kapjon ki a Ferencvárostól, ahogy tette azt a múlt szomb...