Kisvárda Master Good – Nulla pont és nulladik hét

Akt.:
Kisvárda Master Good – Nulla pont és nulladik hét
© Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Jánvári Gábor visszatért Kisvárdára, ő is utazik majd a csapat egyiptomi és törökországi edzőtáborába.

Napra pontosan egy hónappal az utolsó tavalyi mérkőzés után indult a Kisvárda Master Good NB II-es csapatának téli felkészülése. Legutóbb ugyan a Győrtől hazai pályán vereséget (1–3) a szenvedett a csapat, de összességében pozitív élményekkel, és a második helyen állva a harmadik Békéscsaba előtt tízpontos előnnyel zárta a 2017-es esztendőt.

– Az ősszel történteket jónak értékelhetjük, most viszont új évad kezdődik, és elmondtam a játékosoknak is, hogy éppen nulla pontunk van, hiszen idén még nem szereztünk egyet sem – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – A cél az, hogy minél többet gyűjtsünk a tavasszal, ezért kemény felkészülés vár a játékosokra, aki nem hiszi, járjon utána. Hathetes periódus áll előttünk, a mostani három nap a nulladik hét, de előtte a fiúk már otthon dolgoztak. A jövő héten az egyiptomi edzőtáborral indul majd igazán a munka.

Merthogy a csapat a felkészülés alatt kétszer is edzőtáborba utazik, előbb egy hétre Afrika északi partjaihoz, majd Törökországba, az elmúlt két évben jól bevált helyszínre. Egyiptomban az erőgyűjtésen, Antalyában a meccseken lesz a hangsúly. Kondás Elemér a felkészülés negyvenhat napjára negyven edzést és kilenc edzőmeccset tervez, az utazások és pihenőnapok is benne foglaltatnak ebben az időszakban.

A tréner szerencsés helyzetben van, hiszen az első tréningen máris a véglegesnek tekinthető csapattal dolgozhatott. Az első foglalkozás előtt írta alá a szerződését Jánvári Gábor, aki kisvárdai, itt is indult a pályafutása, legutóbb a Haladásban, előtte a Nyíregyháza Spartacusban szerepelt. Ő és a másik új szerzemény, a szerbiai Rados Protics is a csapatban hiányposztnak számító baloldali védő szerepkörébe érkezett. A fiatal kontingensben bevethető a Magyar Futballakadémiáról érkezett Soós Dávid, aki az oda visszatérő Erdélyi Botondot váltotta.
– Tizenhét évesen játszottam először az akkor NB III-as kisvárdai csapatban, a mostani pályaedző, Kocsis János állított be a csapatba – mondta a másfél évre Kisvárdára szerződő Jánvári Gábor. – Sok szép emlékem van, de a legfontosabb, hogy a térdsérülésemet követő másfél éves kihagyás után utolérjem magam. A cél a feljutás, hasonló a helyzet, mint négy éve, amikor Kaposvárról igazoltam Nyíregyházára. Bízom benne, hogy mint akkor, ennek a tavasznak a végén is élvonalba jutást ünnepelhetünk.