Kisvárda Master Good – Minden maradt a régiben

Akt.:
Sergiu Oltean a kisvárdaiak vezető gólját fejeli
Sergiu Oltean a kisvárdaiak vezető gólját fejeli - © Fotó: kisvardafc.hu/Nyulak Nikoletta
Kisvárda – Egy-egy gól született szögletből, az egyenlítés után rengeteg várdai helyzet maradt kihasználatlanul a Budaörs elleni idegenbeli NB II-es futballmérkőzésen.

Máshol még meg sem kezdődött a mérkőzés, Tatabányán már cserélni kellett. A kisvárdai védő Izing Martin már az első percben összefejelt a budaörsi Sajbán Mátéval az NB II-es bajnokin, ami miatt le kellett cserélni.

A helyére érkező Sergiu Olteanból aztán főszereplő lett, hiszen az első félidő zárásaként közvetlen közelről fejelt a kapuba. Előtte már Brana Ilicsnek is volt egy nagy helyzete, meg Horváth Zoltánnak kettő is, igaz, eleinte a Budaörs focizott támadóbb szellemben, de Bakos Szabolcs lövése fölé szállt, Czvitkovics Péter közeli perdítését pedig Zöldesi Illés lábbal védte.

A második játékrész elején megint beleerősített a Budaörs, és éppúgy szögletből érte el a gólt, ahogy a Kisvárda. Az egyenlítés után fokozta az iramot a Várda, szándéka érezhető volt, nem éri be egy ponttal, még a jó formában játszó Budaörs otthonában. Meg is volt az esély a gólszerzésre, de Ilics lövése centikkel elkerülte a kaput, Vári Barnabás fejesét a gólvonalról mentették, Lucas Bertucciét pedig a kapus védte, miközben több vendégakció halt el lesen.

Felborult a pálya, érett a kisvárdai gól, ám végül csak nem született meg. A vendégek legfeljebb csak akkor lehettek elégedettebbek a döntetlennel, amikor szembesültek a többi eredménnyel, mert a sok döntetlen miatt minden maradt a régiben.

Budaörsi SC–Kisvárda Master Good 1–1 (0–1)

Tatabánya, 150 néző, v.: Gaál Á. (Lémon, Király K.).

Budaörs: Demjén – Menyhárt A., Fényes, Kékesi, Medgyes Sz. – Csobánki, Bakos Sz. (Lengyel B., 82.) – Palincsár (Fodor D., 73.), Ódé (Sajbán Miklós, 30.), Czvitkovics – Sajbán Máté. Szakmai igazgató: Bognár György.

Kisvárda: Zöldesi – Izing (Oltean, 5.), Rjasko, Vári B. – Lucas – Hej, Melnik, Misic (Oláh G., 77.), Jánvári (Heffler N., 81.) – Horváth Z., Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gól: Oltean (0–1) a 45., Csobánki (1–1) a 60. percben

Percek, események

45. perc: Ilics baloldali szöglete után a hosszú oldali kapufánál érkező Oltean 2 méterről fejelt a bal felső sarokba, 0–1.

60. perc: Bakos Szabolcs jobboldali szöglete után Csobánki 6 méterről fejelte a labdát a kapu közepébe, 1–1.

Mesterszemmel

Bognár György: – Fizikálisan nagyon erős volt a Kisvárda, emellett nem is tudtuk túljátszani őket. A csapat hozzáállásával és az eredménnyel elégedett vagyok, a mérkőzés viszont igencsak brusztolós és csúnya
volt.

Kondás Elemér: – Jól kezdett a Budaörs, de aztán átvettük az irányítást és a legjobbkor a vezetést is megszereztük. A második félidőben magunkra húztuk ellenfelünket, így nem volt váratlan az egyenlítés. A végén megint felülkerekedtünk, de újabb gólt már nem tudtunk szerezni.








hirdetés










hirdet�s