Kiss Tihamér emlékezete

Nemrég hunyt el Kiss Tihamér, Debrecen elismert pszichológus tudósa. Nekem a tanítóképzőben tanárom volt az 1960-as években.

Szigorú, következetes, határozott embernek ismertük. Remekül értett a diákok nyelvén. Óráit mindig szemléletes oktatással kezdte. Apámnak a Debreceni Hittudományi Egyetemen osztály- és szobatársa volt. Lelkészi diplomát is szerzett. Amikor apám 1966 decemberében meghalt, éppen vizsgáztam nála. Feketében kopogtattam be hozzá.

– Látom, szépen kiöltöztél. Talán csak nem a bukásodat akarod gyászolni? – mondta hamiskásan.

– Nem, tanár úr. Egy hete hunyt el az apám. 61 éves volt.

Felállt, s elérzékenyülve megölelt.

– Őszinte részvétem. Apád nekem évfolyam- és szobatársam volt.

– De volt egy másik szobatársuk is: Dóczy Antal, aki Szabó Lőrincnek volt a legjobb barátja. Tudom, mert legátus voltam nála, s éppen abban a szobában aludtam, ahol hajdanán a nagy költő a Tücsökzenét írta.

– Szerencsés ember vagy, fiacskám.

Éppen 1966-ban jelent meg az Életkorok pszichológiája című nagysikerű könyve. Megbeszéltünk Hadházon  egy író-olvasó találkozót, amely 1977 márciusában volt. Szívesen vállalta. Zsúfolt nézőtér fogadta. Riposztozott. Egy kérdésre (élhetünk-e száz esztendeig?) így válaszolt: – Csak bölcsen, emberhez méltón, értelmesen és mértékletesen kell élni. Tudják, kedves hallgatóim, én pontosan száz évig akarok élni.

S milyen igaza lett! Néhány hónap híjával száz esztendeig élt (1905–2005). Emléke és megvalósult száz éve maradjon közöttünk, akik tanítványai voltunk.

Zsadányi Lajos








hirdet�s