Kiss Csaba lett az új színházigazgató

Akt.:
Kiss Csaba lett az új színházigazgató Miskolcon
Kiss Csaba lett az új színházigazgató Miskolcon - © Fotó: Osztie Tibor
Miskolc – Jónak érzi a programját, van erő és lelkesedés a megvalósításához – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója.


Rendkívüli közgyűlési ülésen döntött a színházat fenntartó önkormányzat kedden arról, hogy a teátrumot nonprofit gazdasági társasággá alakítják. A szavazó többség Kiss Csabát választotta e társaság vezetőjévé. A másik jelöltnek, Koltay Gábornak a polgármester, dr. Kriza Ákos köszönte meg a pályázaton való részvételét.

Öröm, izgalom, ígéret

Kiss Csaba lapunknak így nyilatkozott a megválasztását követően: “Örülök és rengeteg izgalom él bennem – óriási lehetőség ez nekem és a csapatom számára is. Jónak érzem a programunkat, és van bennem erő és lelkesedés a megvalósításához. Szeretném, ha nagyon jó színház lenne a miénk, olyan előadásokkal, amelyeket a jó színház legfontosabb ismérve, a színészi alakítás jellemez. Nekem ez a mindenem, és szerintem a nézők is ezért járnak színházba. Mindent megteszek, hogy a közönség ne érezzen csalódást.”

Csapattal érkezik

Mint lapunkból is ismert: a döntés rételmében Kiss Csaba kezdheti meg a következő, 2012/2013-as évad előkészítését, megbízása február 16-tól szól. Hivatalosan június elsején veszi át az igazgatást a leköszönő Halasi Imrétől, akivel a közgyűlési többség nem kívánt a továbbiakban együtt dolgozni, és akinek a feladata a saját maga által tervezett 2011/2012-es évad levezénylése lesz.

Kiss Csaba öt további rendezővel, Béres Attilával, Keszég Lászlóval, Szabó Mátéval, Szőcs Artúrral és Rusznyák Gáborral érkezik Miskolcra. Elképzelései között szerepel, hogy az általa vezetett színház szerves része legyen a város életének, sok szállal kapcsolódjon a helyi kultúrához, közélethez, és különös figyelmet kíván szentelni a fiatal közönség megnyerésének. Az első évadra 14 előadással készül, pályázata szerinti műsorterve ismert (lásd, keretes írásunkat).

Kiss Csaba egyébként most oda tér vissza, ahol színházi pályáját 1992-ben, akkor frissen végzett dramaturgként elkezdte. Azóta rendezőként és drámaíróként is ismertté vált, munkáját Jászai Mari- és József Attila-díjjal ismerték el.

Politikai felhang

A városháza közleményt adott ki Kiss Csaba megválasztásával kapcsolatban. Ebben egyebek között arra emlékeztetnek: az új igazgatóval szembeni elvárás, hogy országosan is nívós, közönségbarát színházat szervezzen. A közgyűlés ülésén dr. Kriza Ákos polgármester azt ígérte: mindenben segíti az új színházvezető munkáját.

A színházigazgató választás nem volt politikai felhangoktól sem mentes: a választásban az MSZP frakció jelen lévő hét tagja nem vett részt, miután a polgármester nyílt és név szerinti szavazást rendelt el. Lapunknak nyilatkozó MSZP-s politikusok a helyszínen arra emlékeztettek: ez idegen a személyi kérdésekben való döntés gyakorlatától (zárt ülésen, titkos szavazás), és a polgármester döntése azt a célt szolgálta, hogy az őt támogató Fidesz- és KDNP-frakciókból senki se szavazhasson ki a névtelenség homályában maradva. Vagyis így akarták biztosítani a szükséges támogatást és többséget Kiss Csaba megválasztásához. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője, aki szerint “a politika győzött a szakma és a népakarat fölött”.

E megállapítást árnyalja a városháza közleménye, amelyben ez is olvasható: “A pályázati eljárás – az utóbbi idők színházi botrányait elkerülve – békésen, szakmai szempontok mentén zajlott.”

Kiss Csaba pályázata egyébként hetek óta nyilvános, a Borsod Online-on is olvasható.

ÉM-BA


Kiss Csaba nyitóévada, a tervek szerint:

Nagyszínház: Móricz Zsigmond: Úri muri (az évad drámája), Lerner-Loewe: My Fair Lady, Verdi: Nabucco, Oscar Wilde: Bunbury (vígjáték),
Kamaraszínház: Kastner: Emil és a detektívek, Williams: A vágy villamosa, Woody Allen: Játszd újra, Sam!, Eiseman-Szilágyi: Fekete Péter,
Csarnok: Mi és Miskolc (milyennek látjuk a várost), Csokonai: Dorottya (a tánctagozat előadása), Shakespeare: Hamlet,
Játékszín: Schimmelpfennig: Nő a múltból, Garaczi László: Plazma (az évad szerzője)

Keretes:








hirdetés










hirdet�s