Kiss Csaba: “A színháznak nem szabad kettészakadnia”

Kiss Csaba
Kiss Csaba - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Miért kellett így távoznia Kiss Csabának a Miskolci Nemzeti Színház éléről? A történet, ahogyan ő látja.

Méltatlannak tartja, ahogyan megtörtént vele – ezt mondta az Észak-Magyarországnak Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház volt igazgatója, akit a miskolci közgyűlés zárt ülésén hívtak vissza erről a posztról, szerdán.

A hivatalos indoklás szerint nem működött a pályázatában önként vállalt művészeti tanács, amelyet a 2012-ben vele érkezett dramaturgokból és rendezőkből hozott létre az igazgatói munka segítésére, és hatalmas feszültségek alakultak ki a társulat tagjai és a direktor között. A politikának nem maradt választása, a színház jövőjének biztonsága érdekében be kellett avatkoznia.

„Valami készül”

Kiss Csaba lapunknak azt mondta: időről időre kapott jelzéseket a társulat vele szimpatizáló tagjaitól, hogy „valami készül”, de nem tulajdonított ennek jelentőséget, mert az eredmények egyértelműen mellette szólnak. Szakmailag is, közönségsiker szempontjából is kiemelkedő három évad áll a Miskolci Nemzeti Színház mögött. Érzése szerint nem is volt komoly jele, hogy valódi problémákon alapuló feszültségek lennének. Szerinte minden színházban vannak intrikák, hangulatok. Amikor hírét vette, hogy a színházból egyesek be-bejárnak a városházára, a színház érdekében levélben kérte a polgármestert, ne bátorítsa, hogy az intrikák nála, a polgármesteri hivatalban érjenek véget.

A fordulat a múlt pénteken következett be, amikor a háta mögött 6–7 olyan színészt hívtak be a hivatalba, akik vélhetően nem rokonszenveznek vele. Nagyon furcsa névsor volt, egy olyan komolyabb színészt sem hívtak meg, aki a társulat másik részének véleményét képviselhette volna, senkit a táncosok, zenészek, énekkarosok közül. Hat színész és Szabó Máté – nagyon különös érzés volt ezt hallani –, idézte fel Kiss Csaba. Hétfőn aztán telefonon őt is keresték, de hétfőnként a színművészeti egyetemen tanít, így másnapra maradt a találkozó.

„De most?”

– Azt mondtam, ha reggel 9-re hívnak, bizonyára csak tíz percet beszélünk a polgármester úrral. De ennél sokkal több ügy gyűlt össze, elkészült az évadterv, hamarosan kezdődik a Határontúli Fesztivál. Adjanak legalább egy órát. Végül 11-kor találkoztunk. A polgármester azt mondta: feszültség van a színházban, bizonytalanok a színészek. Lépni kell valamit. A Fidesz belső kultúrpolitikai testülete úgy döntött, leváltanak. Kérdeztem: „de most, szerződtetési időszak közepén?” Adjanak két hetet, hogy összeállhasson a következő évad. Ez teljesen szakmaiatlan dolog. De nem, ez eldöntött dolog. Kértem, akkor legyen egy olyan egyeztetés, ahol ott van mindenki, az alpolgármesterek, a színház meghatározó művészei, zenei vezető, a balett művészeti vezetője. Nézzük meg, reálisak-e a kifogások, lehet-e javítani? Azt a választ kaptam: jöjjek vissza aznap délután 5-kor. Mondtam: „Ákos, adjuk meg ennek az ügynek a méltóságát. Ez egy 192 éves intézmény, Magyarország első kőszínháza. Ennek a háromtagozatos művészeti intézménynek az igazgatója vagyok. Mi indokolja ezt az elképesztő tempót? Miért ég ennyire a ház?” Az volt a válasz: vagy megegyezünk, vagy rendkívüli közgyűlési ülésen leváltanak. Mondtam: „Én egy sikeres, országosan elismert színház élén állok. Egy sikkasztót állítanak fel így.” Másnap délutánra összehívták a rendkívüli közgyűlési ülést. Tíz perc alatt megvolt a végzés. Kinevezték Szabó Mátét. És ezzel a történetnek vége is van. Nagyon méltatlannak érzem ezt az elintézési módot. Szerintem rossz súgókra és tanácsadókra hallgatott a polgármester, volt egy szerződtetés körüli hangulat, amit ügyesen kiforgattak. Egy új szellemi irány indulhatott volna el, a régiek mellett új, országosan ismert rendezőkkel, színészekkel. De erre senki nem volt kíváncsi. A leváltást is lehetett volna szebben, sokkal kevesebb véráldozattal. A város ügyetlensége, hogy engem most a színházi szakma – a leváltásom módja miatt – egy újabb értelmetlen áldozattá avatott – mondta Kiss Csaba.

„Nagyon hittem benne”

A művészeti tanács működése az elmúlt kilenc hónap alatt valóban formálissá vált – ismerte el. Az első komolyabb törés szeptemberben volt, amikor egy interjúban azt olvasta, hogy Béres Attila, aki korábban a helyettese is volt, főrendezőként a szombathelyi színházhoz szegődött. Erről Attila elfelejtett beszámolni, magyarán eltitkolta a dolgot. Ez olyan súlyos bizalmi válságot indított el, hogy októberben, a Tóték bemutatója utáni első művészeti tanács ülésén bejelentette: a 2015–2016-os évadtól nem szeretne Béres Attilával együtt dolgozni.

– Egy héttel rá a tanács többi tagja úgy döntött, hogy ezt az évadot még együtt végigcsináljuk, összeállítjuk az új évadot, de jövőre csak rendezőként szerződnek a miskolci színházhoz. Az indok az volt, a művészeti tanács ebben a formájában már nem az, aminek szánták, mechanikussá vált, kiürült. És bár a művészeti tanács nem szűnt meg, tagjait – köztük Béres Attila és a színház alkalmazottai – egyre nehezebb volt összehívni. Már a megnézéseken sem volt ott mindenki. Az évad összeállítása maradt az egyetlen feladatunk, amit ez év februárjára, a szerződtetések kezdetére egy-két bemutató kivételével el is végeztünk – sorolja Kiss Csaba.

– Amikor a művészeti tanácsot kitaláltam és létrehoztam, nagyon hittem benne. Korábbi kecskeméti pályázatunk is erre a gondolatra épült, mert művészeti kérdésekben megosztja a felelősséget. Sok mindenben segít az igazgatónak a döntés előkészítésében. De a harmadik évadra a legtöbb kérdésben magamra maradtam. Az élet pedig halad tovább..

„Nohát!”

„Szemforgatásnak” érzi, hogy a művészeti tanácsra hivatkoznak a visszahívása indoklásaként.

– A színház nagyon jól működött ebben az évadban lényegében művészeti tanács nélkül. És továbbra is elműködött volna. Az egész szakma rajtunk röhög, hogy „szerződtetési időszakban feszültség van egy színházban”. Nohát! Ezzel szemben áll a 130 ezres nézőszámunk, kiegyensúlyozott anyagi helyzetünk, nemzetközi fesztiválok, a Miskolci Balett, az operajátszás bővítése, a Shakespeare évad, rengetegféle program, az egyértelmű szakmai sikerek. És ezzel szemben áll, hogy „feszültség van a társulaton belül”. A prózai társulat egy része sugdolózik, van aki részt sem vesz benne. A többieket meg senki sem kérdezte. Miután leváltottak, megkerestek a színészek, hogy aláírásgyűjtést akarnak, mellettem. Kértem, ne csináljátok, a színháznak nem szabad kettéhasadnia! Bízzatok benne, hogy Máté ugyanolyan jól el fogja vezetni, mint én.

„Nemcsak művészileg”

Kérdeztük: ha tudta, hogy készül ellene valami, miért nem lépett? Igazgatóként nem az lett volna a dolga, hogy az ilyen problémákat is megoldja?

– Nem szeretem az ármánykodást. Ez a három itt töltött év fontos állomás az életemben. Nagy dolgot sikerült megcsinálni. Nemcsak művészileg. De társadalmilag is nyitott intézménnyé tettem a színházat. Ez az én szellemiségem része, hiszek a közönséggel való nagyon sokrétű viszonyban. A színház lényege az előadás, de emellett hihetetlenül színes a lehetőség a nézőkkel való találkozásra. Különösen fontos a diákság bevonása, érzékennyé tétele. Ha valamit sajnálok, az, hogy ezzel a rapid döntéssel mindez megkérdőjeleződött.

Mi a saját szerepe abban, ami történt? – kérdeztük Kiss Csabát. Szerinte, ha valaki napi 10–11 órát dolgozik, egy ilyen összetett munkában könnyen szétszóródik a figyelme.

De ha a művészeti munka, a saját rendezések helyett az igazgatás köti le az idejét, ha jobban igyekszik tisztázni a közöttük levő különbségeket, alakulhatott volna másként a viszonya az alkotótársaival, akik hittek benne? – kérdeztük tovább.

„Kényszer szülte”

Szerinte kényszerhelyzet szülte, hogy igazgató lett. Eredetileg Béres Attila pályázott erre a tisztségre, de őt politikailag elfogadhatatlannak nevezték. Kiss Csaba csak többszöri kérlelésre vállalta, hogy akkor beadja a társaival a közben elkészült pályázatot. „Alkotó ember vagyok, soha nem akartam színházigazgató lenni” – mondta még erről.

Megjegyezte még, hogy Shakespeare IV. Henrik című előadása éppen a művészeti tanács belső konfliktusairól, erkölcsi helyzetéről szólt: hogyan esnek egymásnak emberek, akik valaha fontosak voltak egymás számára.

„Miért csinálja az ember”

A saját jövőjéről azt mondta: az évad végén a családjával együtt visszaköltözik Budapestre. Visszatér a Színház- és Filmművészeti Egyetemre tanítani, épp szombaton indul kurzus filmeseknek.

– Leültünk Szabó Mátéval, az utódommal. Elkezdtem átadni neki az ügyeket. Ez egy háromszáz fős, 1,2 milliárd forintból gazdálkodó intézmény. Nem könnyű igazgatni. Ráadásul most forrongó állapotban van. Mondtam, mindenben segítem majd. A teljes jövő évadot megszerveztük – a művészeti tanáccsal együtt. Ez a mi szellemi termékünk, és közös érdekünk, hogy törés nélkül vészeljük át ezt a váltást. Ha kívánhatnék egyet, azt felelném: hét éve készülök megrendezni John Cassavetes Premier című filmjét. Mostanra sikerült megszerezni a jogokat is, magyarországi ősbemutató lenne, isteni szereposztással: Lukáts Andor, Györgyi Anna, Tímár Éva, Ullmann Mónika, Kálid Artur, Salat Lehel. A darab egy vallomás, arról szól, ami az én életem is, hogy miért csinálja az ember ezt a furcsa művészetet. Ha megrendezhetném, ez talán a közönség számára is a folyamatosságot jelenthetné. Máté azt mondta: nem kizárt, gondolkodik a dolgon.

– Bujdos Attila –

A háttér

Ha a színházból olyan jelzések érkeznek, hogy hatalmasak a feszültségek a társulat és direktor között, a politikának kötelessége foglalkozni a kérdéssel. Ezt nyilatkozta a miskolci közgyűlés zárt ülése után dr. Kriza Ákos polgármester. A miskolci képviselők szerdán, azonnali hatállyal hívták vissza a 2012 elején, öt évre kinevezett színházigazgatót, Kiss Csabát. Ezt dr. Kriza Ákos javaslatára tették. Ő ezeket mondta a beavatkozás indokaként a sajtó képviselőinek: a művészeti tanács kellett volna, hogy tegye a dolgát, ahogyan az Kiss Csaba pályázatban szerepelt. De felállt a művészeti tanács, mert nem tudtak egyetérteni a direktor bizonyos döntéseivel. Az elmúlt években olyan feszültség alakult ki a társulat és a direktor között, hogy ez a következő évadban a szakmai munka rovására ment volna.








hirdet�s