Kispálék nem jönnek a MEN -re

A Kispál és a Borz
A Kispál és a Borz
Miskolc – “A zenekar nyomatékosan leszögezi, hogy nem játszik a miskolci MEN – en,… A szervezők, – bár megkeresésünkkor jeleztük, hogy nem tudjuk vállalni a fellépést, mégis megjelentették a zenekar nevét a fellépők között.”

Zsúfolásig megtelt péntek este az Ady koncertterme, ahol a Csókolom és a Kispál és a borz zenekarok játszottak. Már a Csókolom kedvesen ironikus dalai is felszabadult hangulatot hoztak. A közönség sorai között a gimnazistákon és az egyetemistákon túl felfedezhettünk 40-50 éves arcokat is. Hihetetlen mennyire kortalan a Kispál, ugyanolyan népszerű – sőt egyre inkább- a jó zenét és szöveget kedvelők körében, mint tíz éve. Épp úgy, mint régen, most sem múlhatott el koncert anélkül, hogy az új, Én szeretlek, téged című album számain túl, felcsendüljenek, olyan ősi slágerek, mint a Húsrágó, hídverő. És jól döntöttek, akik az Adyban töltötték a Péntek estét, mert nem játszanak ebben a felállásban Lovasiék az elkövetkező egy-két hónapban Miskolcon. A zenekar honlapján közé tett hír szerint nem vesznek részt az idei Egyetemi Napokon. „ A zenekar nyomatékosan leszögezi, hogy nem játszik a miskolci MEN – en,… A szervezők, – bár megkeresésünkkor jeleztük, hogy nem tudjuk vállalni a fellépést, mégis megjelentették a zenekar nevét a fellépők között.” Tehát örüljenek, akik hallották pénteken a Kispált, és nézzék meg videón internetes portálunkon, a Borsod Online -on, mit üzen, a Csókolom zenekar megyénk fiatal együtteseinek, akiknek Boon -on már a dalaik is hallhatóak.