Kislányát szeretné viszontlátni az anyuka

Miskolc – Férje elvitte a gyereket, de nem mondja
meg hova – fordult
szerkesztőségünkhöz egy asszony.


“Egy hónapja nem láttam hét
éves kislányomat, mert a férjem
ismeretlen helyre ment vele. A rendőrség
megtalálta a férjemet és gyereket
is, de a férfi kérésére nem
árulták el, hogy hol az
apróság” – vetett papírra
sorait az aggódó asszony, aki szerint
érthetetlen, hogy miért nem
mondják meg neki kislánya
tartózkodási helyét.


Pedig ő is törvényes
képviselője
a gyereknek. A
szülőnek pedig joga- és
kötelessége, hogy kiskorú
gyermekét gondozza és nevelje. A
szülői felügyeleti jogot együtt
kell gyakorolnia a szülőknek… –
idézte a családjogi
törvény
passzusait az elkeseredett
asszony. Az asszony fejében már az is
megfordult, hogy férje, aki egy
államigazgatási szerv dolgozója,
talán ismeretségénél fogva
tudja megakadályozni, hogy kislánynak
nyomára jusson. Valaki
állítólag fotókat
készített arról, hogy a
kislányt a férfi gyakran másokra
bízza. Pedig biztosan hiányzik neki
ő, az édesanyja. A nő
kérdésünkre elmondta, hogy
bár a férjével nem élnek
együtt, de még nem váltak el. A
gyereke elhelyezése kérdésben
pedig a bíróság nem
intézkedett.

Per saját
jogon

Dr. Répássy Csaba
ügyvéd kérdésünkre az
esettel kapcsolatban arról beszélt, hogy
az asszony nem jó helyre fordult. A
rendőrség megtalálta az
eltűnt gyereket, de mivel az
apjával van együtt, jó helyen van. A
rendőrség nem közvetítő a
szülők között. A nőnek
saját jogán, mint a gyerek
édesanyja
, kellene a
gyámhatósághoz, vagy egy
ügyvédhez fordulnia. Polgári
perben
kérhetné a gyerek
kiadását. Azzal hogy a
rendőrkapitánynál panasszal
élt az intézkedéssel szemben
– hogy nem mondták meg neki a
kislány hollétét –
érdemben nem igazán lehet sikeres.


Erkölcsileg érthető az asszony
helyzete, de abban az eljárásban jogilag
patthelyzet van. Az asszonynak kell most megtenni a
megfelelő jogi lépéseket, hogy
kislányát „visszakaphassa”
– mondta az ügyvéd.








hirdet�s