Kiskerti munkálatok az őszi nyárban

Akt.:
Ősz végén még bőven akad elvégzendő feladat a kertben
Ősz végén még bőven akad elvégzendő feladat a kertben - © Fotó: dreamstime
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Komposztáljunk, műveljük a talajt, és szedjük össze az avart. Vagy inkább ne, ahogy tetszik.

A kertművelő ember erősen a fejét vakarja az utóbbi hetekben, nehéz ugyanis eldönteni, hogy örüljünk az elhúzódó jó időnek, vagy inkább aggódjunk az időjárásváltozás, és annak hatásai miatt. Ami biztos: az idő megfelelő arra, hogy sokat tevékenykedjünk a kertben, és ez jó, csinálni ugyanis van mit bőven.

Ültessünk bátran

Több olvasónk is érdeklődött, hogy ültethet-e még gyümölcsfákat. Novemberre fordulva ugyanis elméletben lassan kifutnánk az időből, ugyanakkor meg olyan meleg van, hogy van ahol újra hajtanak és virágoznak a fák, így ez sem a legjobb az ültetés szempontjából. Az ültetés ideális ideje valóban akkor van, amikor a nappali hőmérséklet már lecsökken annyira, hogy a vegetációs időszak véget ér, és a növény már nem folytat aktív anyagcserét, viszont éjjel még nem fagy át a talaj, ami nem tenne jót. Ha az időjárás-előrejelzéseket nézzük, akkor az látszik, hogy a következő egy hétben éjjel még nem nagyon fog fagyni, viszont a nappali hőmérséklet már nem nagyon megy majd tizenegynéhány fok fölé, kijelenthető tehát, hogy ültethetőek még a szabadgyökerűek. Ezt egyébként a termelők is lereagálták, hiszen a korábbi rohamok után a napokban ismét tele vannak a piacok, üzletek az ültetnivaló gyümölcsfákkal.

Az őszi lehulló levelek nagy mennyiségű biohulladékot jelentenek, amivel sokan küzdenek, hogy mit is kezdjenek vele. A legrosszabb megoldás az, ha elégetjük a levelet, hiszen ezzel sokat ártunk a levegő tisztaságának, ami az utóbbi napokban egyébként is rossz minőségű szinte az egész megyében.

Komposztáljunk

Idén először a legtöbb településen nem áll le télre sem a zöldhulladék-szállítás, tehát ha semmi mást nem akarunk a levelekkel kezdeni, akkor szedjük bátran zöld zsákba, és mehet a megfelelő napon a kapu elé, hogy a járat elszállítsa.

Ha valamit mégis kezdenénk a levelekkel, akkor két (pontosabban három) egyszerű és kézenfekvő megoldás mindenképpen akad. Az első, hogy takarunk vagy mulcsolunk vele, az érzékenyebb növények – mint például az ősszel ültetett gyümölcsfák, bogyósok, rózsák, örökzöldek, stb. – tövét takarjuk le vele több centi vastagon, így nemcsak azt akadályozzuk meg, hogy jelentősen átfagyjon a talaj, vagy maga a növény, de a nedvességet is jobban bent tartjuk a talajban, ami tekintve az elmúlt hónapok aszályszerű időjárását szintén hasznos lehet. A másik egyszerű megoldás, ha megy a talajba az ásással, és biotrágya lesz belőle, ám ha ilyen megoldásban gondolkodunk, akkor jobban járunk, ha komposztáljuk a leveleket. Ugyanis minden levélfajta komposztálható – bár a lebomlási idejük jelentősen eltérhet egymástól – és ilyen formában már a talajnak is sokkal jobbat teszünk, mint ha csak egyszerűen beforgatnánk a leveleket.

– Ha a kertben többféle lombhullató fa található, javasoljuk a levelek alapos összekeverését, majd komposztálását. Mivel a levelek ősszel állnak nagy mennyiségben rendelkezésünkre, így télire készülő komposztunknak ez lehet az egyik alapja – mondja Konkoly Andrea dísznövénykertész, a Dr. Park vezetője. A komposzt érési sebessége összefügg az anyag összetételével és a rendszeres forgatással. A kész komposztot tavasszal vagy ősszel használhatjuk fel. Ősszel szórjuk a talaj felszínére, és ha szeretnénk, kicsit forgassuk be. Ha tavasszal szeretnénk használni, érdemes a talajjal 1:1 arányban elkeverve egy zsákban tárolni a tél alatt.

Talajművelés ősszel

Az ősz vége, nyár eleje legfontosabb kiskerti munkája azért mégis csak a talajművelés. Ma már eltérő vélemények vannak arról a hagyományos és a megújuló kertművelés hívei között, hogy kell-e mélyen átforgatni a talajt ősszel és tavasszal, szükség van-e a szántásra, ásásra, vagy elég csak egy kisebb levegőztető megmozgatás, netán annyi sem kell. Ha valaki a talajmozgatás híve, akkor annak bizony most éppen itt van az ideje – bár a komoly fagyok beálltáig sem késő még. Az őszi ásás, szántás pedig a legjobb alkalom a trágyázásra, vagy az egyéb talajjavító anyagok talajba forgatására is.

Horváth Imre


Elérkezett a faültetés ideje
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az őszi ültetés ideje is eljött, vásárolhatjuk a gyümölcsfákat, bogyósokat. Elérkezett az őszi gyümölcsfaültetés ideje, a faiskolákban már többnyire kaphatók a fiatal csemeték, így vásároljunk bátran és vágjunk bele. Nem nehéz, de azért adunk néhány jó tanácsot, h...

Sétányrózsa
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Választhatunk egy mutatós dézsás növényt is a mediterrán hangulatú ágyás közepére, például a sárga-narancs virágszínű sétányrózsát. Legelőször mindig a szolitereket kell elültetni. Utána következhet a többi növény, körülbelül 20-30 centiméter távolságra, köztük e...