Kísértés

Akt.:
Kísértés
„Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él…” – fogalmazta meg hitvallását Ferenc pápa, aki ezzel jelezte, a maga részéről nem tűri meg az egyház vezetői között olyanokat, akik számára a pénz, a luxus többet jelent a szolgálatnál. Szaniszló Bálint jegyzete.

Nagy fába vágta a fejszéjét a katolikus egyház feje, hiszen az emberiség azon történelme során, amelyben Vatikán már vezető szerepet játszott esetek enciklopédiányi mennyiségét lehetne felsorolni, amely ennek ellenkezőjét mutatja. És azonnal meg is követem azokat az egyházfiakat, a döntő többséget, akik – éppen ellenkezőleg – nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ferenc pápa a karrierizmust és korrupciót nevezte az igazi veszélynek.

Azért kellett most előjönnie ezzel a témával, mert ilyesfajta botrány robbant ki, amelynek révén aztán egy magas rangú vatikáni papot is őrizetbe vettek.

A pénz, a luxus, a karrierizmus, a korrupció egyfajta kísértés, amely azért is hatványozottan veszélyes egyházi körökben, hiszen ott az egyház és a hívők szolgálata a fő tevékenység, nem pedig azok felhasználása önös érdekeink érvényesítése céljából.

A mások szolgálata, avagy a mások kihasználása nagyobb erő? Mindez kísértés és nem is csekély.

– Szaniszló Bálint –