Érkeznek a kárbejelentések az elmúlt hétvégi földrengés után

Akt.:
Kisebb károkat okozott a miskolci földrengés - Érkeznek az Aegonhoz a kárbejelentések az elmúlt hétvégi földrengés után
Kisebb károkat okozott a miskolci földrengés - Érkeznek az Aegonhoz a kárbejelentések az elmúlt hétvégi földrengés után
Miskolc – A múlt hétvégi vasárnapi miskolci földrengés után eddig több, mint 50 bejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz. Az ügyfelek által becsült kár 6 millió forint. A szakértők szerint további utórengések várhatók.

Március 29-én, vasárnap este földrengést észleltek Miskolcon és a környező településeken. Jelentős kárt a rengés nem okozott, de több településről is érkeztek kárbejelentések az Aegon Magyarországhoz. Kedd délutánig több, mint 50 bejelentés érkezett a biztosítóhoz, ebből a legtöbb (16 darab) Miskolcról. A rengés további 14 településen okozott károkat. Az Aegon ügyfelei által becsült kár 6 millió forint.

„Bár a mostani 3,2-es erősségű rengés viszonylag kicsinek számít, de utórengések a szakértők szerint a héten még előfordulhatnak” – mondta el Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. „Bár a földrengések nem túl gyakoriak hazánkban, és nagyon ritkán okoznak jelentős károkat, aki tájékozódni szeretne róla, hogyan óvhatja meg ingatlanát, annak érdemes felkeresnie a www.karmegelozes.hu oldalt. Itt megtalálhatók a legfontosabb információk a rengésekkel, a legveszélyeztetettebb magyarországi területekkel kapcsolatban, és az érdeklődők jó tanácsokat is találnak arról, hogyan kell felkészülni egy esetleges földrengésre” – tette hozzá Szombat Tamás.

– Drevenka Edit, AEGON Magyarország Zrt. –


Nézőpont: Elkaptam egy vázát…

Bevallom nem bújtam az asztal alá vasárnap 17 óra 39 perc körül. Már-már mindenki vágja mi volt akkor: földrengés. Persze egy japán ember megmosolyogná a mi földrengésünket – szerencsére. Juhász-Léhi István jegyzete. tovább »

Afrika rengéssel “közeledik”

Borsod-Abaúj-Zemplén – Mostanában miért gyakoribbak a földrengések, és milyen erősségűt bírnak ki az épületek? tovább »

Mitől rengett a Föld?

Miskolc – Az afrikai lemez közeledik felénk, a szakemberek szerint ez okozza a gyakoribb földrengést. tovább »

Földrengés – Kémény dőlt le, házfal repedt

Miskolc – Újra megmozdult a föld Miskolcon és több megyénkbeli településen vasárnap. tovább »

Szeizmológus: Miskolcon számítani lehet kisebb utórengésekre

Budapest, 2015. március 29., vasárnap (MTI) – Utórengések is követhetik a vasárnapi miskolci földrengést, amely magyarországi viszonylatban közepes erősségűnek számít. A legvalószínűbb, hogy egy héten belül jelentkeznek még kisebb földmozgások – mondta az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-nek. tovább »

Földrengés Miskolcon és környékén

Miskolc – Miskolcon és több borsodi településen is földrengést észleltek vasárnap délután fél 6-kor. Volt, aki morajlást hallott csak, de beszámoltak arról is, hogy a képek is megmozdultak a falon. tovább »

Rengett a föld Miskolcon

Miskolc, 2015. március 29., vasárnap (MTI) – Földrengés volt Miskolcon vasárnap kora este, az első órákban 4 kisebb kárbejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, sokan jelezték, hogy érezték a jelenséget. tovább »

Kisebb földrengés volt Miskolc közelében

Miskolc – 2015. március 29-én, helyi idő szerint 17 óra 39 perckor 3.2-es erősségű földrengés pattant ki 10 km-es mélységben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc közelében. A földrengést a lakosság is érzékelte, folyamatosan érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelem megyei ügyeletére. tovább »



Sporthírek