Kis fellélegzéssel indul a forint napja

Kis fellélegzéssel indul a forint napja
Kis fellélegzéssel indul a forint napja
Bár áttörést hozó intézkedést nem jelentettek be a hétvégi amerikai G8-csúcstalálkozón, de az üzenetek és a hétvégén közzétett friss görög közvélemény-kutatások némileg javították ma reggelre a péntek estére kifejezetten negatívvá vált nemzetközi befektetői hangulatot. 

Ez segített abban is, hogy a forint kis erősödést mutasson a ma reggeli kereskedésben. Lényeges makroadat ma sem hazánkból, sem külföldről nem érkezik, így elsősorban hangulati alapú kereskedés várható, amelyben bármikor lehetnek akár hevesebb kilengések is egy-egy politikusi megnyilatkozás, vagy jegybanki jelzés hatására.

Pénteken reggel és délután még a 300-as szintet tesztelte az euró/forint árfolyam, majd a hangulat javulásával párhuzamosan ma reggelre egészen 297,5-298 közöttig süllyedtek a jegyzések. Mivel trendfordulót okozó bejelentések hétvégén nem születtek sem a G8-találkozón, sem a friss görög közvélemény-kutatásokban (fej-fej mellett haladnak a nemzetközi mentőcsomagot elutasító és támogató nagy pártok), így az eddigi trendek folytatódása (részvénypiacok lecsorgása, euró gyengülése) valószínű. Ez pedig abba az irányba mutat, hogy a forint újra tesztelheti a 300-as szintet az euróval szemben. 

A forint az elmúlt két hét alapján mérsékelten alulteljesítőnek mutatkozik az euróval szemben a régiós devizák között: a mintegy 5%-os esés mellett ugyanis a lengyel zloty “csak” 4%-kal gyengült, míg a cseh korona 1%-os leértékelődéssel megúszta. 

Forrás: Portfolio.hu








hirdet�s