Kirijenko: Az orosz atomerőművek a kilences erősségű földrengést is kibírják

Moszkva  (MTI) – Minden oroszországi atomerőmű teljeséggel megfelel az orosz és a nemzetközi előírásoknak, és kibírja a kilences erősségű földrengést is, amelyhez hasonló Japánban a Fukusima erőműben bekövetkezett balesethez vezetett – jelentette ki Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke pénteken.

Kirijenko a Vlagyimir Putyin kormányfővel tartott találkozón kijelentette: a Japánban történt földrengés óta az összes oroszországi atomerőmű négy ellenőrzésen esett át, Oroszország egyetlenként ehhez meghívta az Atomerőművek Üzemeltetőinek Világszövetségét is, és a végeredmény az, hogy az erőművek megfelelnek minden előírásnak.
    Hozzátette: modelleken is vizsgálták, hogyan viselkedtek volna az orosz erőművek Fukusimában. “A jelentésben az áll, hogy kiállták volna a kilences erősségű földrengést, és a szökőárt is. Sőt, a legújabb orosz nukleáris erőmű azt is kibírja, ha rázuhan egy nehéz repülőgép, például egy teljesen megterhelt Boeing.
    Kirijenko elmondta, hogy a Fukusima utáni vizsgálatok még tartanak. Az oroszországi erőművek ugyan mind “normális” szeizmikus övezetben épültek, ahol legfeljebb hatos erősségű földrengés várható, és hetes erősségű fölrengés kiállására konstruálták az erőműveket, de mindegyik környékét újra vizsgálják szeizmikai szempontból.
    Emellett a biztonság fokozására Fukusima után számos műszaki változtatást vezettek be, egyebek mellett a továbbiakban erősebb “héjjal” borítják be az erőműveket, és változtattak a passzív hőelvezetésen.
    A meglévő erőművek még biztonságosabbá tételére – energia- és vízellátásuk javítására -, Oroszország idén és jövőre 15 milliárd rubelt költ.








hirdet�s