Király utcai panaszok: megoldásra várva

Akt.:
Király utcai panaszok: megoldásra várva
Miskolc – A hajléktalanok a lépcsőházba járnak elvégezni a dolgukat, a lakásokban sok a poloska – állítja egy lakó.


A miskolci Király utca 5. szám alatt áldatlan állapotokat találni, ágyi poloska, összerondított lépcsőház, kidobott, poloskás ágymatracok. Panaszos olvasónk szerint elviselhetetlen a bűz a lépcsőházban. Elmondta: már többször jelezte ezeket a gondokat az önkormányzat felé – mivel városi bérlemények vannak az épületben –, de süket fülekre talált. Úgy véli, az ÁNTSZ-nek is lenne dolga az épületben, hiszen – elbeszélése szerint – higiéniás gondok vannak a lépcsőházban, nem csodálkozna, ha fertőzés lenne.

Olvasónk egyes lakókra is panaszkodott, akik – szerinte – elcsótányosították a bérházat, de irtásra nincs pénz.

Pénteken ott jártunk, valóban kidobott, koszos matracokat találtunk. Persze ezeket nincs, aki elszállítsa, hiszen vége a lomtalanításnak. Így a lakók csak reménykedhetnek, hogy a belváros közepén egyszer csak rendeződik a helyzet. De mit mond a MIK?


agyi-poloskas-agyak07-st

Ágyi poloskás ágyak kidobva a Király utcán. További képek itt >>>


Piszkos lépcsőház, kidobott matracok

Olvasónk is beszámolt, hogy napok óta ágymatracokat dobálnak ki egyes lakók, amiket persze a szemétszállító nem visz el, mert nincs lomtalanítási időszak. A matracok viszont tele vannak ágyi poloskával, éppúgy, ahogy egyes lakóknál a lakás is, de nincs pénzük az irtásra. Elmondása szerint mivel a lépcsőház nem zárható, ezért lassan úgy érzi magát, mint egy hajléktalanszállón, ugyanis illetéktelenek is bejárnak, a folyosón töltik az éjszakát és ott is végzik el a dolgukat. Panaszosunk már a MIK-nek is bejelentette, mert a Király utca 5. szám alatt önkormányzati bérlemények vannak, de semmilyen érdemi választ nem kapott. Arra a felvetésére, hogy jó lenne zárni a lépcsőházat, elmondása szerint a MIK-től azt a választ kapta, minek, úgyis tönkreteszik. „16 ezer forint bérleti díjat fizetünk havonta, ezért elvárnám, hogy rendben legyen az épület, a lakókörnyezetem, mert ez így fertőző is, ráadásul élhetetlen” – fogalmazott. Hozzátette: „A MIK-nél minden panaszom süket fülekre talál, miközben a belváros közepén ilyen környezetben vagyunk kénytelenek élni”.

Az Észak-Magyarország az önkormányzatnál érdeklődött, a rendészet emberei még péntek délután kimentek a helyszínre, próbálták kideríteni, ki rakhatta ki a használt matracokat. Mivel nem találtak senkit, így a következő napokban is többször visszatérnek – kaptuk a tájékoztatást. A többi panasszal kapcsolatban a MIK azt ígérte, kivizsgálják az esetet és jövő hét elején beszámolnak róla.

ÉM-NSZR