Kirakatban a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Kreatív kirakatverseny, több tucatnyi világsztár elõadása, színházi õsbemutatók, dán ékszerkiállítás, roma-életképek és “szellemidézés” – egyebek mellett ezekkel a programokkal várják a közönséget a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) 18 napján. Az idén március 19-e és április 5-e között zajló nemzetközi összmûvészeti seregszemle keretében több mint félszáz helyszínen 130 esemény valósul meg. A BTF idei díszvendége Dánia, kiemelt rendezvénysorozata a 200 éve született Erkel Ferenc életmûvének a bemutatása – tájékoztatott kedden Zimányi Zsófia, fesztiváligazgató.

A BTF idei újdonsága, hogy jubileum kapcsán a 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az egyik hazai vezetõ hazai bankcsoport közös pályázatot hirdetett a pénzintézet budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A felhívásra több tucat egyéni és csoportos pályamû érkezett. A pályázók feladata az, hogy több mint húsz budapesti bankfiókot öltöztessenek ünneplõbe a jubiláló Tavaszi Fesztivál tiszteletére. A közönségnek aktív szerep jut a kirakatverseny során, ugyanis a legkreatívabbnak gondolt Tavaszi Portálra leadott szavazatok alapján hirdetnek közönségdíjast. A kirakatrendezõk munkáit szakmai zsûri is górcsõ alá veszi a következõ hetekben. A közönségszavazás március 1-jén kezdõdik, és április 5-én este ér véget. A pályamûvek pontos listája és további információ a kirakatversenyrõl a Budapesti Tavaszi Fesztivál honlapján (www.btf.hu) olvasható.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is tematikus blokkokra épül a fesztivál. A 2010-es rendezvénysorozat egyik alappillére a 200 éve született Erkel Ferenc életmûvének minél teljesebb bemutatása. A zeneszerzõ közkedvelt mûvei mellett, mint a Hunyadi László és a Bánk bán, a Sarolta, a Dózsa György, a Bátori Mária és a Brankovics György címû operákat is meghallgathatja a közönség.

A fesztivál díszvendége ebben az évben Dánia. A BTF nyitóelõadásán a világhírû Dán Királyi Balett lép fel a Magyar Állami Operaház színpadán. A keddi sajtótájékoztatón részt vett Dánia magyarországi nagykövete is. Mads- Sandau-Jensen elmondta: a március 19-diki megnyitón a dán trónörökös pár is részt vesz.

Az idei fesztivál is bõvelkedik világsztárokban. A BTF közönsége meghallgathatja mások mellett, Jurij Basmet brácsamûvészt, a régizene specialista angol szoprán Emma Kirkby-t, vagy az Il Giardino Armonico olasz zenekar játékát. Napjaink egyik legsármosabb operaénekese Erwin Schrott is elfogadta a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívását. Az uruguayi születésû basszbariton romantikus áriaestet ad Budapesten. A rendezvény visszatérõ vendége, Nigel Kennedy pedig ezúttal zenés idõutazásra várja a közönséget. A hegedûfenomén a koncert során a jazz világából jut majd el Bach életmûvéig.

A fesztivál egyik legizgalmasabb elõadójának – Evelyn Glennie ütõhangszeres mûvész ígérkezik. A súlyos halláskárosodásban szenvedõ mûvésznõ évente több mint 100 koncerten lép fel, többnyire mezítláb, hogy a talpával érezze az ütéseket. A komponistaként is elõkelõ helyen jegyzett Evelyn Glennie játékát március 27-én hallgathatja meg a hazai közönség.

Összesen hét produkció szerepel idén a Nemzetközi Színházi Fesztivál repertoárján. A Nemzeti Színházzal közösen megrendezett programban dán, német, horvát és magyar elõadás is szerepel. A színházi esemény magyar bemutatója Gothár Péter Lear-rendezése lesz, Varró Dániel új fordításában.

A BTF közönségét március 19-és április 5-e között további hat magyar rendezõ bemutatójával várják. A fesztivál nyitóestjén mutatják be a Budapesti Operettszínházban Lévay-Kuncze: Rebecca – A Manderley ház asszonya címû musicaljét. A zenés darab Daphne du Maurier regénye és Hitchcock filmje nyomán meséli el ezt a mélylélektani történetet. A Thália Színházban mutatják be szintén március 19-én, Victor Hugo: A királyasszony lovagja címû romantikus drámáját.

A fesztivál egyik legnagyobb érdeklõdéssel várt produkciója az 1968-as diáklázadásokat megidézõ Bertolucci film alapján készült Álmodozók címû darab színházi õsbemutatója. A filmes elemekben bõvelkedõ színpadi mûvet Dicsõ Dániel rendezésében a Thália Színház Arizóna Stúdiójában mutatják be március 24-én. Ugyancsak a Thália Színház ad otthont március 26-án Dumas: A kaméliás hölgy címû regénye alapján készült – Kaméliás címû darab õsbemutatójának. A Szegedi Nemzeti Színház vendégelõadásában láthatja a közönség Rossini: Ory grófja címû vígoperáját. Az elõadást március 27-én tûzik mûsorra a Thália Színházban.

A társadalmi felelõsségvállalás jegyében idén – Roma vagyok – magyar vagyok címmel cigány származású mûvészek mutatkoznak be a fesztivál ideje alatt. A zenei, képzõmûvészeti programok mellett, a közönséget egy színházi õsbemutatóval is várják. Balogh Rodrigó színész-rendezõ Tollfosztás címmel az elmúlt idõszak roma gyilkosságait dolgozza fel darabjában. Az elõadás szereplõi halmozottan hátrányos helyzetû fiatalok. A darabot április 2-án nézheti meg a közönség a Thália Színház Arizóna Stúdiójában.

A jubileumok seregszemléjének is nevezhetõ az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ebben az évben ugyanis nem csak az összmûvészeti seregszemle jubilál, de a színházi, zenei, tánc-és képzõmûvészeti események résztvevõi között olyan kerek évfordulót ünneplõ együttesek is fellépnek, mint a szintén 30 éves Gyõri Balett társulata, és a 25 éves 100 Tagú Cigányzenekar. A BTF állandó szereplõi, így a Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-esttel, a Nemzeti Filharmonikusok pedig Bartók-koncerttel szerepelnek a mûsorban. A Liszt Ferenc Kamarazenekar is ott volt már a kezdeteknél, idén ez az együttes adja a fesztivál zárókoncertjét.

Bár a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egy nappal hosszabb, mint a tavalyi, a rendezvénysorozat összköltségvetése kevesebb, mint 2009-ben.. Míg tavaly 1 milliárd 451 millióból gazdálkodott a fesztivál, ebben az évben kevesebb mint 1 milliárd 300 millió forint a BTF költségvetése.

Bõvebb információ a fesztiválról a: www.btf.hu oldalon olvasható.








hirdet�s