Kirabolta és megverte a vendég

Múlt csütörtökön arról értesítette a rendőrséget egy betegsége miatt nehezen mozgó férfi, hogy kirabolták Hajdúböszörményhez közeli Nagy-Bocskai szőlőben.

Vezendi Jánosné százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az 51 éves sértettet – elmondása szerint – október 19-én délután egy ismerőse otthonában kereste fel. Beszélgetés közben a 26 éves vendég hirtelen kikapta kezéből a táskáját, s megverte, amikor megpróbálta visszaszerezni. A támadó több, mint 15 ezer forinttal távozott.

A rendőrök hamarosan elfogták és őrizetbe vették a rablással gyanúsított fiatalembert, aki kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ra.L.








hirdet�s