Kíra, a madármentő lány

Akt.:
Kíra, a madármentő lány
© Fotó: Bujdos Tibor
Mályi – Lehoczky Kíra a TV2 „Süss fel nap” döntőse lett. Nem csak menti, ismeri is a madarakat. Arcok a megyéből.

Ismerőseik ajánlották, hogy Kírának indulnia kellene a TV2 társadalmi felelősségvállalási programjában, tudjuk meg az édesapától, Lehoczky Krisztiántól.

Kírát, aki sosem szerette a szereplést, azzal sikerült rábeszélni, hogy az ismertsége révén remélhetőleg több gyermek is követi a példáját, s ha nem is lesz mindenkiből madármentő, legalább nem bántják a madarakat.

Megtalálta az útját

Mert bizony előfordult, meséli Kíra, hogy az iskolájában rossz helyre rakta a fészkét egy rozsdafarkú, az iskolatársai pedig bottal piszkálták az öt fiókát, hiába szólt rájuk.

Így az édesapját értesítette, ő pedig az igazgatót, így menekült meg a madárcsalád. Ám tévedés volna azt gondolni, hogy Kíra madármentése ebben merül ki. Szakszerűen ellátott egy vérző gólyát is, amikor egyedül volt otthon.

– Úgy tört el a szárnya, hogy a csontja épp egy artériát sértett meg. A nyomókötés nélkül húsz percen belül elvérzett volna – meséli.

S hogy miért visznek Kíráékhoz vérző gólyát? Ennek oka az édesapa gyermekkorára nyúlik vissza: kisfiúként a Balatonnál nyaraltak, amikor a testvérével sikertelenül próbáltak megmenteni egy sérült fecskét. Ez olyan mély nyomot hagyott a lelkében, hogy a madármentés élete részévé vált.

Barátaival 2013-ban megalapította a Mályi Természetvédelmi Egyesületet, s bár nem madármentési szándékkal, egyre több sérült madarat kezdtek a lakásukra vinni: rigókat, fecskéket, vércséket, héjákat, gólyákat… S minthogy ezek mindegyike védett vagy fokozottan védett, megszerezték az engedélyeket, hogy hivatalosan is madármentők lehessenek.

A mentéssel járó költségek (benzin, gyógyszer, kötözőszerek, élelem) a családi kasszát terhelik. Csak idén mintegy 370 madáron segítettek, ebből 200-at sikerült visszaengedniük.

Folyamatos etetés

– Kíra számára a legtermészetesebb, legyen az bármikor, hogy ha édesapja hívást kap, már húzza is a cipőjét – mondja az édesanya, aki szintén kiveszi a részét a madarak körüli teendőkből.

Tavaly nyáron Kíra bátyja is kénytelen volt, ugyanis úgy hozta a sors, hogy 39 kis fiókát kellett egyszerre etetni, mint az anyjuk, hajnal 4-től este fél 9-ig folyamatosan.

Mire az utolsóval végeztek, lehetett kezdeni elölről. Így a család nyaralása abból állt, hogy míg egy ismerős a feladatot átvállalta, öt óra hosszára egyszer el tudtak menni a tiszaújvárosi strandra.

Az édesapa büszkén meséli, hogy a vízi és gázlómadarakon kívül a lánya majd’ minden Magyarországon honosat ismer. Ha elhúz fölöttük egy, még a nemét és a korát is jó eséllyel megmondja.

Sőt, még az egerészölyv nemét is képes megállapítani, amihez pedig nem elegendő a szemrevételezés. Tapintásos vizsgálat kell hozzá, de Kíra azt is elvégzi. Még szép, hogy állatorvos szeretne lenni!

Kíra állítja, számára mindez nem áldozat. Nehézséget inkább az jelent számára, ha nem sikerül megmenteni egy madarat. Azt – bár ritkán mutatja ki az érzelmeit – nem állja meg sírás nélkül. Az elválás a madarak számára sem könnyű: némelyik sokáig köröz még a fejük felett.

Szalóczi Katalin


Kíra és a program

Lehoczky Kíra (12), MályiIskolája: Miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Szavazni lehet rá 2015. 12. 13-ig: https://www.facebook.com/tv2hun/app_179050708951055

Sérült madár bejelentése Mályi 40 kilométeres körzetében: Lehoczky Krisztián

Tel.: 06/30 689-2727









hirdetés