Kipróbáltuk az épülő kerékpárutat Miskolcon

Akt.:
A Zsolcai kapuban is felfestették a kerékpáros útvonalat
A Zsolcai kapuban is felfestették a kerékpáros útvonalat - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Jövőre készül el minden szakasza az új kerékpáros útvonalnak.

A Bosch és a Katalin utca között épülő kerékpárút egy szakaszáról készített kép járta be az internetet a múlt héten. A fotó készítője értetlenségét fejezte ki azért, hogy a felfestett kerékpárút „egy lezárt kis kavicsos magánútra vezet”. A fotó, illetve a Facebook-poszt nagyon ment az elmúlt napokban, több hazai hírportál, sőt híradó foglalkozott a témával. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi a helyzet az út ezen szakaszával kapcsolatban, ezért megkerestük a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztályát, az ő válaszuk pedig némileg árnyalta a képet. Mint írták a felvétel valójában Miskolc és Szirmabesenyő közigazgatási határánál készült.

– Miskolc eddig építheti, illetve jelölheti ki a kerékpárutat, melynek továbbfolytatása Szirmabesenyő hatásköre. A felfestés terv szerinti, a „Kerékpárút kezdete és vége KRESZ-táblák kihelyezése néhány napon belül megtörténik. A képen egy olyan jövőbeni kapcsolódási pont látható amely lehetővé teszi a kerékpárút-hálózat majdani továbbfejlesztésének lehetőségét” – hangsúlyozták a sajtóosztály munkatársai, akik hozzátették, a város kerékpáros közlekedésfejlesztési koncepcióját valamennyi miskolci kerékpáros szervezet véleményezte, és széles körű társadalmasítási folyamat után vált véglegessé. Ahogyan arról beszámoltunk, a Bosch ipartelepet a belvárossal összekötő kerékpárutat július elején kezdték el építeni. A szakasz megvalósítását azzal indokolták, hogy a város északi területein működő nagyvállalatok dolgozóitól számos jelzés érkezett, hogy szeretnének kerékpárral bejárni munkahelyükre.

Félkész, de kipróbáltuk

A beruházás során több utca – így a Huba, vagy a Tas utca is – új burkolatot kapott, más helyen pedig – többek között az Észak szerkesztősége előtt – a járdán festettek fel kerékpárutat, illetve az úttesten úgynevezett kerékpár nyomot. Mivel kíváncsiak voltunk, hogyan, milyen útvonalon lehet majd közlekedni a Szentpéteri kapu felé a jövőben, mi is bringára pattantunk, és elindultunk a sárga jelzések mentén.

Utunkat a Szinvapark mögött kezdtük, itt kapcsolódik ugyanis össze a régi kerékpáros nyomvonallal az új, aminek még zajlik a kivitelezése. Innen a Katalin utcán keresztül jutottunk el a Zsolcai kapuba, ahonnan egy jobbos kanyar után a Búza tér, valamint a piac parkolóján keresztül a Szeles, Lehel és Huba utcán folytathattuk utunkat (illetve egy darabon a Tas utcán is mehetünk, kerékpáros nyom ugyanis itt is található). Gondba először a Huba utcánál ütköztünk, itt ugyanis hiába kerestük, „elfogyott” a felfestés. Tippeltünk egyet, és a kórház melletti járdán haladtunk tovább, egészen a Repülőtéri útig – itt ugyanis ismét megtaláltuk a felfestéseket.

A tapasztaltak alapján aztán rázúdítottuk felmerült kérdéseinket a polgármesteri hivatal sajtóosztályára. ­Válaszukat követően némileg megkönnyebbültünk, ugyanis – többek között – kiderült az is, hogy a Huba utcán egészen egyszerűen azért nem találtuk az utat, mert még nem készült el. Mint írták, a kerékpárút folytatódni fog egészen Miskolc közigazgatási határáig.

– A szakasz jelenleg kivitelezés alatt áll, idén a kerékpáros nyomok és a kisebb volumenű építések készülnek el, a többi épített szakasz csak jövőre van tervezve, és csak ezt követően válik összefüggővé a most még látszólag befejezetlen útvonal – írta a sajtóosztály, akik a beruházás teljes befejezéséig a lakosság türelmét kérték.

Nem így, nem ezt

Végül arra is kíváncsiak voltunk, mi a véleménye a beruházásról a Kerékpáros Miskolc Egyesületnek. Kunhalmi Zoltán elnök elmondta, hogy az északi kapcsolat megoldását különösen fontosnak tartják, mint ahogy azt is, hogy korszerű, biztonságos, nagy kapacitású és komfortos útvonal jöjjön létre.

– Ennek érdekében a tervekre számos észrevételt tettünk, jelentős módosításokat tartunk szükségesnek, de most figyelemmel kísérjük az építkezést és véleményt csak azután fogalmazunk majd meg – tette hozzá az egyesületi elnök, aki elmondta azt is, hogy örömmel látták, hogy a kivitelezés során a terv bizonyos hibáit utólag igyekeznek javítani.

ÉM-TA


Elkezdődött a kerékpárút építése
Miskolc - Megnéztük: épülnek az új, miskolci kerékpárút első szakaszai. Megkezdődött a héten annak az új kerékpárútnak a kivitelezése, amely a Bosch ipartelepet kötheti össze a belvárossal. A munkálatok a Bulcsú utcán kezdődtek, éppen ott, ahonnan a közelmúltban lakossági panaszt kapott szerkeszt...

Ezen a szakaszon is áthaladna a kerékpárút
Miskolc - Kerékpárutat épít az önkormányzat a Bosch ipartelep és a Katalin utca között. Az út tervezett nyomvonalával kapcsolatos aggályaikról írtak levelet szerkesztőségünknek Bulcsú utcai és Szentpéteri kapui társasházakban élők. Azt sérelmezik, bár előttük is elhalad az új bicikliút, nem kapta...