2011.11.28 11:45; Frissítve: 2011.11.28 11:45


Kínában erősít a Microsoft

Sanghaj, 2011. november 28., hétfő (MTI) – A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására.

 

“A jelenleginél láthatóbbá, a kínai emberek hétköznapjainak és üzleteinek még inkább részévé kíván válni a Microsoft a jövőben” – nyilatkozta Jean-Philip Courtois, a Microsoft International elnöke a China Daily napilapnak. Az informatikai vállalat az elmúlt években komoly összegeket fektetett kínai létesítményeibe, mindezidáig ugyanakkor nem sikerült teljesen kihasználnia a világ legnagyobb számítógép-, mobiltelefon- és internetes piaca által nyújtott lehetőségeket.

A Microsoft Amerikán és Kanadán kívüli teljesítményéért felelős Courtois úgy fogalmazott: a következő években a növekedés felgyorsítására törekszenek majd, ez “a személyes és a vállalat prioritása is”. A cég jelenleg a 2013-2017-es időszakra vonatkozó ötéves fejlesztési terven dolgozik. Kína mindig is kiemelt fontossággal bírt az informatikai óriáscég számára, a kelet-ázsiai piac teljesítménye ugyanakkor jelentősen elmarad a várakozásoktól. Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója májusban úgy fogalmazott, az előzetes becslések szerint a kínai az amerikai bevételeknek mindössze öt százalékát teszi ki. Ez nagyjából két milliárd dollárt jelent, tavaly ugyanis 36,2 milliárd dollárt könyvelt el a cég az USA-ban. A teljesítmény elmaradásának oka elsősorban a kínai kalózkodásból származó bevételkiesés – mondta Ballmer. A Microsoft az év során már több fronton erősített az országban. November végén jelentették be, hogy az 1998-ban alapított kutató- és fejlesztőközpont mellé egy másodikat is felállítanak Pekingben. Az intézmény az online szolgáltatások, így a Bing, az Adcenter és az MSN ágazataira fókuszál, ezen túl kínai és ázsiai befektetéseinek centrumaként szolgál majd. A cég idén júliusban jelentette be, megállapodást kötött a kínai keresőóriással, a hazai piac 76 százalékát uraló Baidu-val. Az együttműködés értelmében a Microsoft által kifejlesztett Bing keresőmotorja szolgáltatja majd az angol nyelvű találatokat a Baidu-n, jelentős hozzáférést biztosítva ezzel a 485 millió felhasználót jegyző kínai internetpiachoz. Az amerikai vállalat a mobiltelefonok kínai piacán is erősít: októberben nyitotta meg a Marketplace nevű szoftveralkalmazásokat kínáló online áruházát, melyet a kínai fejlesztők számára is elérhetővé tett. A Microsoft ettől a Windows telefonok keresletének fellendítését és a rivális Apple és Google megszorongatását reméli a világ immár legnagyobb okostelefon-piacán.

<< vissza a BOON főoldalára

Cimkék: ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nielsen: az európai átlagnál kevesebb magyar használja a különböző mobil funkciókat
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a [...] tovább »
Így hangzik a Daft Punk a Google Doodleban
Mindenki kipróbálta tegnap a Google interaktív szintetizátorát. A többség csak lenyomott 1-2 billentyűt, de egy [...] tovább »
Jönnek a gépeléssel tölthető laptopok
Bármennyire sokat bír az aksi, egyszer úgyis lemerül. És általában a legrosszabb pillanatban, amikor közelben [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés