Kína volt a főszereplő a CineFesten

Sun Xianghui (piros sálban) a kínai plakátokról mesél
Sun Xianghui (piros sálban) a kínai plakátokról mesél - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Kínában sikert arattak a magyar filmek: ott most vannak a magyar filmnapok.

Kína volt kedden a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendége, az öttagú delegációt Sun Xianghui, a Kínai Filmarchívum igazgatója vezetésével Bíró Tibor fesztiváligazgató és Kiss Gábor miskolci alpolgármester fogadta. A Kínai Panoráma program ünnepélyes megnyitója előtt találkozhattunk mi is a delegációval, és körbejártuk a Művészetek Háza kortárs galériájában kínai filmplakátokból nyílt kiállítást, melyeket a kínai vendégek bemutattak a miskolci vendéglátóknak. Két kínai filmet láthattak és láthatnak a fesztiválra látogatók, az egyiket a versenyprogram részeként Jian Bing Man címmel.

Liza, a rókatündér

A kínai–magyar programot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatja, amelynek tagja, dr. Auer János lapunknak elmondta, hogy a CineFesttel egy időben a magyar film is bemutatkozik Kínában magyar filmnapok keretében. Több animációs filmet és néhány játékfilmet vittek magukkal, köztük a Liza, a rókatündér címűt. Dr. Auer János elmondta, a kinti delegáció hatalmas sikerről számol be.

ÉM-HM


Gaspar Noé a fesztiválon

A Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál legnagyobb meglepetése, hogy itt miskolcon lesz látható először Magyarországon Gaspar Noé legújabb botrányfilmje, a Szerelem. A rendező szombat este 9 órától nemcsak maga mutatja be a filmjét, hanem közönségtalálkozón is részt vesz. A film világpremierje Cannes-ban volt. Noé napjaink egyik legmegosztóbb francia szerzői filmese, aki olyan tabudöntögető, botrányfilmeket készített, mint az Egy mindenki ellen, Visszafordíthatatlan és Enter the Void.

A Cinefest szerdai programjából

Filmek a nagyteremben

  • 18.00: Jian Bing Man (kínai film – versenyprogram)
  • 21.00: Mediterranea (olasz-francia-amerikai-német-quatari film – versenyprogram)
  • 23.00: Victoria (német film – versemyprogram)

Az Uránia és a Béke mozikban versenyfilmek ismétlései láthatók éskisjáték- és kísérleti filmek (19.00: Uránia, 21.00: Béke); valamint egyéb fesztiválprogramok


Egyéb fesztiválprogramok

Béke terem

  • 17.00; 19.00: Fesztiválok találkozója (cseh és szlovák rövidfilmek)
  • 19.00: Iránytű Doku program: A vásárhelyi zsidóság című film vetítése
    Rendező: Kerényi lászló​

CineFest – Roma-képpel elbeszélve

Miskolc – Tavaly még csak a kamera bekapcsolását tanulták, az idén már vetítik filmjüket a CineFesten. tovább »

CineFest – Első hétvége: pörögtek a filmek és a Wellhello

Miskolc – Filmek, koncertek, bulik, beszélgetések. Nem csak a vetítés vonzott tömegeket a CineFesten. tovább »

„Szerencse, hogy a mozi varázslatos időszakában kezdhettem a szakmát”

Miskolc – Miskolcon járt Claudia Cardinale, a világhírű színésznő. A Palotaszállóban adott interjút lapunknak. tovább »

CineFest – Claudia Cardinale: megható volt, hogy ennyi ember örült nekem

Miskolc, 2015. szeptember 12., szombat (MTI) – Megható volt maga az életműdíj és különösen az, hogy ennyi ember örült nekem – mondta Claudia Cardinale olasz filmsztár az MTI-nek szombaton abból az alkalomból, hogy a péntek esti megnyitó ünnepségen átvehette a miskolci CineFest filmfesztivál életműdíját. tovább »

CineFest – Világhírű színésznővel mozizhattak a miskolci nézők

Miskolc – A CineFest pénteki megnyitóján életműdíjat kapott Claudia Cardinale. tovább »

CineFest – Claudia Cardinale kapta az életműdíjat

Miskolc, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – Claudia Cardinale kapta a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját; az európai mozi egyik legnagyobb legendája szűnni nem akaró vastaps közepette vette át az elismerést péntek este Miskolcon. tovább »