Kína leállította a tejtermékek exportját

A kínai hatóságok ígéretet tettek arra, hogy addig nem exportálnak tejtermékeket, amíg nem tudják garantálni, hogy azok biztonságosak – közölte egy japán kormányzati tisztségviselő csütörtökön.

A vesekövet okozó melaminnal szennyezett tejtermékek miatt négy kisgyerek halt meg és több mint ötvenezer gyerek betegedett meg.

A névtelenül nyilatkozó japán kormányzati tisztségviselő elmondta, hogy az exporttilalomról szóló döntést kedden ismertette külföldi diplomatákkal Pekingben egy kínai egészségügyi illetékes. Az eligazításon azt közölték a kínaiak, hogy leállították a tejtermékek exportját, és csak azután engedélyezik újra, ha teljesen biztonságosnak bizonyulnak.

Kínában eddig már négy csecsemő vesztette életét, és 53 ezren betegedtek meg, miután fogyasztottak a szennyezett tejtermékekből. A ragasztó– és műanyaggyártásban használt melamint azért adták hozzá a tejporokhoz és tejtermékekhez, hogy fehérjében dúsnak tűnjön. A kínai hatóságok 27 embert tartóztattak le a szennyezett tejpor kapcsán kialakult élelmiszeripari botránnyal kapcsolatban.