KIM: Vége a jogellenes illetményeknek a kormányhivataloknál

Jogellenesen állapították meg az illetménykiegészítések egy részét a kormányhivatalok egyes jogelőd szervezeteinél eddig.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfői tájékoztatása szerint egyes dolgozók a törvényi 10 százalékos helyett 35 százalékos illetménykiegészítést kaptak. A 2011. január 1-jétől hivatalban lévő kormánymegbízottak feladata a kormányhivatalok jogszerű működésének biztosítása és az azóta eltelt időszakban a törvénynek megfelelően rendezték a helyzetet, ez 3 ezer kormánytisztviselőt érint.

A kormánymegbízottak intézkedése körülbelül 3 ezer ember esetében eredményezte az illetménykiegészítés csökkenését. Ezzel egyidejűleg azonban – a kormányhivatalok kialakításával – az integrált szerveknél dolgozó kormánytisztviselők többségének – körülbelül 20 ezer embernek – nem csökkent az illetménye. A KIM szerint 15 ezer dolgozónak 5 százalékkal – a korábbi 30 százalékról 35 százalékra – emelkedett az illetménykiegészítése.

A kormány törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amelynek értelmében 2011-ben a kormányhivatalok kormánytisztviselőinél az előző évi teljesítmény értékelése alapján április 30-áig van lehetőség az illetményeltérítésre. Az illetményeltérítésről a szakigazgatási szerv vezetőjének – ilyen lehet például a munkaügyi központ vezetője – javaslatára a kormánymegbízott dönt. Elkezdték emellett a kormánytisztviselői életpályarendszer kidolgozását, amellyel a kormányzat az egyszerűsített, de hatékony teljesítményértékelésre akar áttérni.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s