Kilenc borsodi település áll a kihívás elé

Akt.:
Idén Miskolc is csatlakozott az országos rendezvényhez
Idén Miskolc is csatlakozott az országos rendezvényhez - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Hazánkban huszonkettedik alkalommal rendezik meg Kihívás Napját.

A Kihívás Napját eben az évben május 23-án, szerdán rendezi meg a Magyar Szabadidő Szövetség azon települések, illetve fővárosi kerületek számára, akik jelentkeztek a megméretésre. A szervezők szándéka szerint a Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz.

A települések, illetve kerültek hét kategóriában küzdenek a ,,Magyarország legsportosabb települése 2012″ cím elnyeréséért és az ezzel járó gyönyörű serlegért. A települések versenybizottságai folyamatosan összesítik az eredményeket, és azokat háromóránként az országos játékközpontba küldik. A szervezők a játéknap végén hirdetnek – nem hivatalos – végeredményt. A benevezett falvak és városok közül az a település lesz a kategória-győztes, ahol a 15 perces regisztrált sportolások aránya a lakosság lélekszámához képest a legmagasabb. Sportaktivitásnak számít minden olyan, legalább 15 percig tartó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kapnak, azaz nem munkát végeznek. Egy-egy személy a Kihívás Napján több sportolással is hozzájárulhat települése sikeréhez.

Miskolc is

Megyénkből összesen kilenc település nevezett be az idei Kihívás Napjára, köztük Miskolc is. A megyeszékhely néhány év kihagyás után csatlakozott ismét az országos szabadidősport rendezvényhez. A miskolciak sportnapjában biztosan részt vesz az Avastetői Általános, Magyar-Angol KTNY Iskola és AMI, a Széchenyi István Általános Iskola és AMI, a Szinva-Népkerti Óvoda, a Batsányi János Óvoda, valamint a Futó utcai Fitness M is. Jó idő esetén Városház téren, reggel 7.30-kor közös bemelegítésre várják a munkába és iskolába igyekvőket, majd a nap folyamán, 15 perces turnusokban a nordic walking kipróbálására nyílik lehetőség.

Kategóriák, nevezések, megyei indulók 

I. kategória (700 főnél kisebb lélekszámúak): 12 nevező, közte Hernádszentandrás, Kiskinizs
II. kategória (700 és 1 499 fő közötti lélekszámúak): 21 nevező
III. kategória (1 500 és 2 999 fő közötti lélekszámúak): 26 nevező, közte Bőcs, Bükkábrány, Ónod, Sajókeresztúr
IV. kategória (3 000 és 7 999 fő közötti lélekszámúak): 20 nevező, közte Cigánd
V. kategória (8 000 és 24 999 fő közötti lélekszámúak): 13 nevező
VI. kategória (25 000 és 69 999 fő közötti lélekszámúak): 6 nevező, közte Kazincbarcika
VII. kategória (70 000 feletti lélekszámúak): 6 nevező, közte Miskolc 

 A kezdetek

 A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1590 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek.








hirdetés




hirdet�s