Kilátó-díj – Märcz Fruzsina: “Mindenképpen benne kell legyen a lelkem”

Märcz Fruzsina
Märcz Fruzsina
Miskolc – Örök tanulás. Összeálló ív. Színező apróságok. Szerep születik. Interjú: Märcz Fruzsina színművésszel.

Ez az eddigi legsikeresebb évadom. Märcz Fruzsina mondja ezt. Kiderül, miért.

– Az évad nagyon fontos előadásaiban játszott…

Märcz Fruzsina: Határozottan állíthatom, hogy ez az eddigi legsikeresebb évadom. Három olyan magas színvonalú előadásban voltam benne, amelyik különböző fesztiválokon is megméretődött, megméretődik. Mind a három nagyon jó munka volt, és annak külön örülök, hogy a jelek szerint a Tóték és a Parasztopera átkerül a következő évad műsorába is. Nagyon szeretem ezeket a szerepeimet, szomorú lennék, ha kimaradnának az életemből.

– Igen különböző női karaktereket alakít. Honnan veszi ezekhez a mintát?

Märcz Fruzsina: Olyan színész vagyok, aki szeret „képben lenni”. Amikor megtudom, milyen szerepem lesz, tájékozódom. Utánaolvasok. De a munka zömét a próbákra hagyom. Nekem egyértelműen kell a rendező hozzá, hogy számomra is kiderüljön: abban a szerepben mi játszódik le bennem. A Tótékban Gizi Gézáné például küzdelmes munka eredménye. Sok mindent kipróbáltunk az előadás rendezőjével, Béres Attilával, hogyan legyen ez az asszony igazán jó karakter. Végül a dramaturg, Ari-Nagy Barbara vetette fel: mi lenne, ha nem harsány prostituáltként gondolnánk erre a nőre, hanem valaki olyanként, aki nem szereti ezt csinálni. Kényszerből teszi. A férje meghalt a fronton. Ebből született aztán ez a félénk, csöndes lény. A Parasztoperában a koromnál kicsit idősebb a karakterem. Ehhez van már annyi tapasztalatom – hiszen anyuka vagyok –, hogy tudom, milyen, amikor valakinek van gyereke, de arról még fogalmam sincs, milyen kiházasítani egy gyereket, ahogyan ebben a műben egyébként ezt eljátszom. A rendező, Rusznyák Gábor segített: nem azt kérte, hogy sírós, szomorú, nagyon alkoholista nő legyen ez a Tündérke, hanem inkább olyan, aki magának sem vallja be, mitől rossz az élete. Aztán kiderül a titka, és az a katarzis: kimondja, felszabadul. Az Erdély-Tündérkertben két szerepem is van: a kis kivert szolgálólány és Báthory Anna. Keszég László rendező a próbák megkezdése előtt történészt is hívott, aki minden szereplőről mondott valamit. Báthory Annáról például, hogy tényleg femme fatale volt. Igazi női farkas. A végzet asszonya szerepek valahogy mindig megtalálnak – azt veszem észre, hogy szeretnek velem „csajos” szerepeket játszatni a rendezők. Ennek örülnöm kell, azt hiszem.

– Csak hiszi?

Märcz Fruzsina: Bóknak veszem a részükről, és jólesik, hogy bár tudják, hogy kisgyerekes anyuka vagyok, mégis rám osztják ezeket a szerepeket. És szeretem is az ilyen feladatokat.

– Benne van a személyiségében?

Märcz Fruzsina: Biztosan. A kilencvenes években voltam kiskamasz. Akkor már az összes tinimagazinból az dőlt, hogyan kell kinézni. Akkor kezdték el a kicsikbe belé nevelni, hogy szépnek kell lenni. Rengeteg lány küzdött önértékelési problémákkal. Szerencsés alkat vagyok, nekem ilyen gondjaim nem voltak. De mert gyorsan nőttem, görbe lett a tartásom, édesanyám beíratott egy modelliskolába, hogy tanuljak meg szépen járni, táncolni. Hozzátartozott a bennem kialakuló nőhöz, hogy tudtam magam viselni. Mindig szerettem nő lenni.

– Ez, gondolom, hasznos tapasztalat, amikor szerepet formál. Van, hogy a szerep is formálja a személyiségét?

Märcz Fruzsina: A szerep én vagyok, hiszen magamból építkezem, mert ez az adott. De biztosan alakítanak a szerepeim engem is valamennyire. És folyamatosan tanulok valamit a szakmáról – minden új próbafolyamatban rácsodálkozom, mennyi tanulnivalóm van még. Úgy gondolok erre, hogy a pálya hosszú, és van még időm. Mostanra például, azt hiszem, megtanultam próbálni. Megvan erre a módszerem. Szeretem tudni, mit kér a rendező. Miről szóljon a jelenet. A próbafolyamat végére áll össze az íve: honnan hová kell eljusson az előadás, és ezen belül én honnan hová tartok az általam formált karakterrel. Milyen az az élet, amit beviszek a színpadra. Hol tudom még apróságokkal színezni, hogy többet mutassak, mint ami abból a szereplőből a szöveg szintjén tudható. Bár lehet, ha tíz év múlva megkérdezné valaki, hogyan építek fel egy karaktert, már teljesen más lenne ez a módszer. Hiszen mindig alakul, munkáktól, rendezőktől, társulattól függ, az embernek mennyire kell mélyen magába nyúlnia egy szerep kedvéért.

– Mit ért tanulnivalón? Technikai ismereteket? Szakmai rutint?

Märcz Fruzsina: Is. Is. És még nagyon sok mást. Hogyan tudok úgy kihozni magamból dolgokat, hogy közben a „civil énem” ne sérüljön. Persze, van, amikor jó úgy lejönni a próba után a színpadról, hogy kitomboltam a sok feszültséget, mert a próbák alatt a készülő karakter rányomhatja a bélyegét a hétköznapokra is. Tanulni kell ezt is ügyesebben kezelni. Nekem most Samu a nagy segítség: amikor meglátom otthon a kisfiamat, teljesen kimosódik belőlem, ami a színházban történt. De vannak helyzetek, amikor az ember hazaviszi a munkát. Szerintem ez elkerülhetetlen.

– Az egészséges személyiség megtartásáról beszélünk?

Märcz Fruzsina: Igen, arról, hogy ne csússzak bele abba, aminek csak hat hétig, a próbák alatt kell érintenie. Amíg megszületik a szerep.

– A közönség elvárása mégiscsak valamilyen őszinteség. Tudjuk persze, hogy amit látunk, az színház. De mégis, legyen valahogy igaz.

Märcz Fruzsina: Képtelen is lennék csak technikából játszani. Mindenképpen benne kell legyen a lelkem. Ha nem arra épül, amit csinálok, akkor úgy, ahogyan van, csak hazugság lesz. Muszáj kicsit belehalni. De amiről én beszélek, az nem több, mint hogy amikor lejön az ember a színpadról, és kifújja magát, egy szomorúbb előadás után sem azzal bandukol haza: „Istenem, milyen lélekfacsaró estém volt”. A szerep hangulatát le kell tenni. Tudnom kell onnan folytatni, ahonnan, és ahogyan eljöttem otthonról.

– Megengedi ezt az érzést a színház most?

Märcz Fruzsina: Igen. Kicsit ezért is csinálom. Én ezt a kettősséget nagyon szeretem.

– A Parasztoperában már játszott: Pécsett, Mohácsi János rendezésében az árva lány volt, most a Rusznyák Gábor-féle miskolci előadásban a menyasszony anyja. Milyen belülről ugyanaz a mű, kétféle előadásban?

Märcz Fruzsina: A két rendező nagyon hasonlóan dolgozik, mert szeretik arra a színészre alakítani a karaktert, aki játssza. Kicsit féltem, amikor most belevágtunk, nem visznek-e félre az emlékeim, nem kezdek-e úgy reagálni, mintha Julika lennék. De nem lett belőle gond. Úgy sem, hogy a koromnál idősebb a szerepem. Azt mondják, akik látták: működik, pedig a darabbeli lányomat játszó Czakó Julcsi a valóságban csak két évvel fiatalabb nálam.

– Talán azért is nem erre figyelünk, mert nem a kor az érdekes, hanem a darabbeli döntések hitelessége. És tényleg kegyetlen, amikor kiderül, mi a következménye, hogy a férjének volt jobb dolga, mint a vágytól égő feleségével törődni.

Märcz Fruzsina: És hogy milyen egy ilyen titkot húsz évig magamban hordozni. És milyen húsz év után megszabadulni tőle. Az életben nem tudhatom, milyen ez.

– De a színpadon megcsinálta.

Märcz Fruzsina: Örülök, ha így látja.

– Ha gondol erre: miért él húsz évet egy rossz házasságban valaki, ha az elején is tudható, hogy ez rossz?

Märcz Fruzsina: Ha valaki az elején felismeri, és lelép, az nagyon bátor tett. Húsz év az nagyon sok rossz kompromisszumot jelent. Nehéz, amikor az ember beleragad. Megpróbáltam elképzelni, milyen élete lehet Tündérkének. Hozzámegy a református lelkészhez, nem kell dolgoznia, de közben utálja ezt az egészet. És az egyetlen támaszát, a lányát férjhez kell adni. Mert ez az élet rendje végül: a gyerekek kirepülnek. És egyedül kell maradnia. Ez iszonyúan meg tudja keseríteni az embert.

– Bujdos Attila –

Kilátó-díj

Idén is átadják a Kilátó-díjat a Miskolci Nemzeti Színházban. A társulat szavazatai alapján választják ki, aki a fiatal színészek közül megkapja az elismerést. Sorozatunkban a társulat fiatal tagjai szólalnak meg.​​