Kiküzdött siker az Eb-selejtezőn

Kiküzdött siker az Eb-selejtezőn
Tisza Tibor végigjátszotta a magyar U21-es válogatottban a Bulgária elleni világbajnoki selejtezőt. A diósgyőri csatár ezúttal csak egy kapufáig jutott el, de a csapat így is nyert.

A Fülöp Márton – Balogh Béla, Máté Péter, Vaskó Tamás (sárga lap, 30. percben), Takács Zoltán (sárga lap, a 19. percben) – Czvitkovics Péter, Vadócz Krisztián, Józsi György, Tőzsér Dániel – Kanta József, Tisza Tibor összeállításban szereplő U21-es együttes ellen már a 4. percben megszerezte a vezetést a bolgár csapat. Kosztadinov szöglete után Olegov 7 méterről fejelt a kapu jobb oldalába. A 13. percben Takács Zoltán hibáját követően Rangelov lépett ki a jobb oldalon, 13 méterről jobbal lőtt, Fülöp bravúrral védett, ám a labda az érkező Manev elé pattant, aki elügyetlenkedte a helyzetet.

Magyar lehetőségek a folytatásban

Az első magyar helyzetre a 16. percig kellett várni: Tőzsér ugratta ki Takácsot a bal összekötő helyén, lövését az ötösön álló hátvéd blokkolta. Az első félidő legnagyobb magyar lehetősége a 29. percben maradt ki: Tisza Tibor két védőt csapott be egy labdaátvétellel a tizenhatoson belül, és 8 méterről a kapufára pöckölte a labdát. A 33. percben Tőzsér Dániel 32-méteres, nagy erejű szabadrúgása után Petrov kapus hárított, éppen Máté Péter elé, aki szintén a kapust találta el lövésével. A 37. percben az előre törő Balogh Béla 25 méterről lőtt, alig a bal kapufa mellé. A 39. percben egy magyar szögletet követően Olegov rántotta le Vadóczot, a labda a hosszú sarkon Czvitkovicshoz került, aki az oldalhálóba bombázott 16 méterről.

További magyar helyzetek a szünet után

A második félidőben folytatódtak a magyar rohamok. A 61. Tisza visszagurított labdáját Vadócz Krisztián 18 méterről jobbal alig a jobb kapufa mellé lőtte. A 65. percben Czvitkovics Péter keresztbeívelt labdáját Magasföldi József 9 méterről ollózó mozdulattal lőtte kapura, Petrov bravúrral hárított.

A végén gyorsan fordítottak a mieink

A magyar válogatott sorozatos helyzetei meghozták az eredményt. A 76. percben Czvitkovics Péter egy csellel becsapta védőjét, és beadását követően Magasföldi József fejelt közelről a bolgár kapuba fejelte a labdát. Hat perccel az egyenlítés után már a mieink vezettek. A hazai védők eladták a labdát a középpályán, Magasföldi kilépett a hátvédek között, Zanev buktatta a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Vadócz Krisztián vágta a kapuba beállítva a 2-1-es végeredményt. A magyar válogatott roppant fontos és nehéz idegenbeli Eb-selejtezőt nyert meg.

Forrás: mlsz.hu

Róth: elismerés illeti a játékosokat
A mérkőzést követően Róth Antal az mlsz.hu-nak nyilatkozva elmondta: a játék képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Különösen örülök annak, hogy a korán bekapott gól ellenére át tudtuk venni az irányítást, és nyugodt türelmes játékkal rukkoltunk elő. A mai nemzetközi futballban igen ritka, hogy tétmérkőzésen fordítani tud egy csapat a hazai együttessel szemben, ezért minden elismerés megilleti játékosaimat. Nagy öröm az is, hogy az utolsó meccsnek is lesz tétje a magyar csapat számára, remélem, hogy a szurkolók nagy számban kilátogatnak a keddi kaposvári Horvátország elleni Eb-selejtezőre.








hirdet�s