Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye

Akt.:
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén – Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában.

A Magyar Szabadidősport Szövetség által szervezett Kihívás Napján, szerdán a települések hét kategóriában küzdöttek a ,,Magyarország legsportosabb települése 2012″ cím elnyeréséért. A benevezett falvak és városok közül az a település lett a kategória-győztes, ahol a 15 perces regisztrált sportolások aránya a lakosság lélekszámához képest a legmagasabb volt. ,,Sportaktivitásnak” számított minden olyan, legalább 15 percig tartó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kaptak, azaz nem munkát végeztek.

Ebben a versenyben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések ezúttal is kitettek magukért, két kategóriában is közülük került ki a győztes, valamint két dobogós helyezést is elértek. A legkisebb települések versenyében Hernádszentandrás hatodszor vett részt a Kihívás Napján, és hatodszor (!) bizonyult a legjobbnak. Ugyancsak az első helyen végzett Bükkábrány az 1500 és a 2999 fős települések versenyében, míg ugyanebben a kategóriában egy másik megyebeli falu, Ónod a harmadik helyen zárt. Kazincbarcika is dobogós lett, az észak-borsodi város a 25 000 és a 69 999 fő közötti települések között a második helyet szerezte meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legtöbb dobogós helyezést – Békés megyével együtt – szám szerint négyet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések érték el, és csak a mi megyénknek büszkélkedhet azzal, hogy egynél több kategóriagyőztese volt.

További érdekesség, hogy a több év kihagyás után ismét nevező megyeszékhelyünk, Miskolc az utolsó lett a legnagyobb lélekszámúakat tömörítők között.


Kategóriák dobogósai, megyei indulók

  • I. kategória (700 főnél kisebb lélekszámúak, 12 nevező): 1. Hernádszentandrás, 2. Kisvásárhely (Zala), 3. Nagylak (Csongrád), …7. Kiskinizs.
  • II. kategória (700 és 1 499 fő közötti lélekszámúak, 22 nevező): 1. Nagynyárád (Baranya), 2. Hantos (Fejér), 3. Szabolcsbáka (Szabolcs).
  • III. kategória (1 500 és 2 999 fő közötti lélekszámúak, 26 nevező): 1. Bükkábrány, 2. Szank (Bács), 3. Ónod, …7. Bőcs, …16. Sajókeresztúr.
  • IV. kategória (3 000 és 7 999 fő közötti lélekszámúak, 20 nevező): 1. Nyíradony (Hajdú), 2. Kétegyháza (Békés), 3. Polgárdi (Fejér), 4. Cigánd.
  • V. kategória (8 000 és 24 999 fő közötti lélekszámúak, 13 nevező): 1. Dévaványa (Békés), 2. Sarkad (Békés), 3. Gyomaendrőd (Békés).
  • VI. kategória (25 000 és 69 999 fő közötti lélekszámúak, 6 nevező): 1. Szekszárd (Tolna), 2. Kazincbarcika, 3. Szentes (Csongrád).
  • VII. kategória (70 000 feletti lélekszámúak, 6 nevező): 1. Székesfehérvár (Fejér), 2. Budapest IV. kerület (Pest), 3. Budapest XIV. kerület (Pest), …6. Miskolc.








hirdetés




hirdet�s