Kiharcolták első kupadöntőjüket a Jegesmedvék

Akt.:
Hazai akció a szlovákok kapuja előtt
Hazai akció a szlovákok kapuja előtt - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Finalista lett a Visegrád-sorozatban a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

Az elődöntő visszavágóját kedvező helyzetből várták a Macik, hiszen Poprádon 3-2-re nyertek, így jó eséllyel pályáztak a fináléba kerülésre.

Magosi egyenlített

A kezdés előtt a szurkolók megadták a módját, a fejük fölé emelték ,,A Medve nem játék” jelmondattal díszített óriási molinót. Aztán rögtön jött a hideg zuhany: a 2. perc végén sakk-matt támadás után Abdul jobbról, közelről helyezett a kapu közepébe (0-1). Ezt követően is akadtak feszült pillanatok Adorján kapuja előtt, de nem történt baj. A hazaiak első emberfórjából nem lett semmi: Magosi ugyan közel állt az egyenlítéshez, de a korong fölé ütött. A 11. percben Láda B. távolról engedett el egy ,,ágyúlövést”, Corbeilnek azonban szerencséje volt, hiszen a játékszer középre tartott, így ártalmatlanította.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Pár másodperccel később már a portás is tehetetlen volt, Magosi ugyanis balról, középről egyenlített (1-1). Gyorsított a Jegesmedvék csapata, melynek korongfelhozatala olajozottabbá vált, akárcsak támadásszövése. A lövések többségét szélről adták le, így a kapusoknak legtöbbször csak a szöget kellett zárniuk. Azt mindenki érzékelhette, hogy északi szomszédaink nem mondtak le a továbbjutásról, és ez jót tett a meccsnek, fokozta a küzdelem hevességét. A hajrára sok átadásba nyúlt bele egy-egy bot, így maradt az iksz.

Emberelőnyök

Galanisz áthúzódó kiállítása miatt hátrányban kezdték a második húsz percet a piros-fehérek, de jól bekkeltek. Több játékos igazán jó szögből célozhatott, a hálók azonban érintetlenek maradtak. A 27. percben a Macik öten próbálkozhattak négy ellen, a vezető gól viszont nem jött össze. Kiváló játékot láttunk, alig akadt megszakítás, folyamatos csata zajlott a jégen. A 32. percben megint emberelőnybe kerültek a diósgyőriek, de megint nem tudtak élni vele.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

A gólcsend ellenére senkinek nem lehetett egy rossz szava sem, mert a produkció kielégítette a legkényesebb igényeket is. A szakasz végén Fabian elterült a pályán, hosszú ideig mozdulatlanul feküdt, majd hordágyra tették és kicsúsztatták (az ügyeletes egészségügyi szolgálat tagjai pedig közölték, hogy fejsérülése miatt mentővel kórházba szállították kivizsgálásra). A történtek után Pavuk 2 plusz 10 perces büntetést kapott, mert a bírák szerint fejre támadott.

Galanisz duplája

Magával ragadó hokit nyújtott az utolsó húsz perc is. Az alakulatok bevetettek mindent. Erővel pompásan bírták a játékosok, akik itt is, ott is gólt akartak elérni. A 49. percben jött a tetőfokára ért a dráma: Sakaris lövése kipattant Corbeilről, Kulmala azonnal eszmélt és 4 méterről, félmagasan a kapu bal oldalába bombázott (2-1). A hajrában még Galanisz is rést talált szemből, közelről és ezzel megnyugodtak a kedélyek (3-1), aztán Galanisz lekopírozta előző alakítását (4-1) és jött az ünnepség.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – HK Poprad (szlovákiai) 4-1 (1-1, 0-0, 3-0)

Miskolc, 855 néző. V.: Kókai, Goga (Soltész, Tvrdon).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Kiss-Rusk, Leppanen, Magosi 1 (1), Miskolczi, Galanisz 2 (1) – Láda B., Rantanen, Sakaris (2), Vas, Pavuk – Joe, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Kulmala 1 – Albert T., Ruikka, Berta, Tóth G. (1), Ritó – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

HP Poprad: Corbeil – McDowell, Brejcak, Heizer, Rapac, Strauch – Fabian, König (1), Buc (1), Lichanec, Abdul 1 – Davydov, Cesánek, Bondra – Hvila, Vartovnik, Jezek – Dinda, Matej Palocko, Kroták, Matus Palocko – Gavalier (kapus). Vezetőedző: Marcel Ozimák.

Kiállítások: 6 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Pavuk), ill. 8 perc.

Mikael Tisell: – Kicsit görcsösek voltunk a mérkőzés elején, azonban fokozatosan felvettük a játék tempóját és a végére már belejöttünk. Örülök annak, hogy bekerültünk a döntőbe.

Marcel Ozimák: – Sokáig nagyszerűen tartottuk magunkat és volt esélyünk a győzelemre. A hajrá a miskolciaké volt, mi pedig már nem tudtunk újítani.

Továbbjutott: a DVTK Jegesmedvék, kettős győzelemmel.

A másik ágon: HK Nitra (szlovákiai) – Fehérvár AV19 3-2 (1-0, 1-1, 1-1)

Továbbjutott: a HK Nitra, kettős győzelemmel.

A döntőt januárban rendezik.









hirdet�s