Kígyómarásra gyanakodott a kaszáló borsodi férfi

Magyarországon az összes hüllőfaj védett, elpusztításuk akár bűncselekmény is lehet!
Magyarországon az összes hüllőfaj védett, elpusztításuk akár bűncselekmény is lehet!
Miskolc – Nagy kavarodás volt a sürgősségin, amikor behoztak egy embert, akit kígyó mart meg, mondta egy szemtanú.

A hír csak félig igaz, tájékoztatott az Észak-Magyarország megkeresésére dr. Zámbó Szilvia főorvos, a B.-A.-Z. Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője.

– Valóban érkezett egy beteg szombaton, aki elmondta, kaszálás közben hirtelen fájdalom érte a lábát, s mintha egy kígyófélét látott volna elsiklani, ebből úgy gondolta, hogy kígyó marhatta meg. Ennek megfelelően azonnal intézkedtünk, s két orvos is megvizsgálta az elváltozást, ám egyikük sem fedezett fel kígyómarásra jellemző sebeket. A beteget mindenesetre megfigyelés alatt tartottuk, ám minthogy az elváltozás nem nőtt, hazabocsátottuk, valószínűleg rovarcsípéssel.

Rákérdeztünk arra is: mi történt volna, ha valóban kígyó marta volna meg az embert, rendelkeznek-e a megfelelő szérummal. S ha nem, honnan szerezték volna be, hiszen tudott, hogy ez esetben az idő fontos tényező. A főorvos kijelentette, hogy az osztály nem tart ilyen szérumot, de az intézeti gyógyszertár igen, s szükség esetén az ügyeletes gyógyszerész fél órán belül be tud érni, így időben el tudnák kezdeni a kezelést.

Megyénkben két helyen

Az internetről úgy tájékozódtunk, megyénkben két intézmény van, amelynek kötelező tartania viperamarás elleni szérumot. Az egyik a megyei, a másik a sátoraljaújhelyi kórház. Utóbbi főgyógyszerésze, dr. Tóth Péter elmondta: 10 év alatt egyszer fordult elő, hogy „bevetették” a szérumot, de az sem volt egyértelmű eset. Jelenleg is van készleten európai viperamarás elleni szérum, ha beadnák, azonnal rendelnének helyette másikat. A jelenlegit 45 500 forintért szerezték be, 2017-ben jár le.

– Szalóczi Katalin –

Nagyon ritka

A WHO évi 20-94 ezer halálesetről szól. E forrás szerint még a harapások 50-70 százaléka jár mérgezéssel. A marások 98 százaléka a végtagokat éri. Itthon évente átlagosan 10 kígyómarás történik, ezek döntő többségét (95 százalékát) terráriumban tartott egzotikus fajok okozzák. Tehát csak minden huszadik esetben mar meg valakit “hazai” kígyó.


Egerben sem vipera volt

Viperát véltek látni többen is az Eger-patakban. Ám a valóságban ezek a patakban és a környezetében élő kockás siklók (Natrix tessellta) és vízisiklók (Natrix natrix) egyedei, igyekszik elűzni a félelmet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleménye, miután több bejelentést is kaptak mostanában arról, hogy viperákat láttak az Eger-patak belvárosi szakaszán. Ezeknek a siklóknak a fiatal egyedei kinézetre tényleg emlékeztetnek a viperákra, de teljesen ártalmatlanok. Kérik: ne bántsa senki őket! Egyébként is: Magyarországon az összes hüllőfaj védett, elpusztításuk minimum szabálysértés, de akár bűncselekmény is lehet.



Sporthírek






hirdetés