Kifordított tudomány: Kutatók Éjszakája az egyetemen

Akt.:
Tavaly baleset-szimuláció és mentőhelikopteres bemutató is volt a Kutatók Éjszakáján
Tavaly baleset-szimuláció és mentőhelikopteres bemutató is volt a Kutatók Éjszakáján - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A tanszékek, intézetek több mint 120 programmal készülnek.

Bárki nyomozhat a könyvtárban, bekapcsolódhat a helyszínelők munkájába, ráhangolódhat Nápoly ízeire, vagy éppen saját kerékpárvillogót készíthet a Debreceni Egyetemen (DE) szeptember 28-án.

Ahogy a korábbi években, úgy idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programsorhoz a DE. Ezúttal is látványos kísérleteket ígérnek a Kémiai Intézet munkatársai, az Egészségügyi Kar szakemberei segítenek a krí­zishelyzetek felismerésében, az autóipar Debrecenbe települését pedig speciálisan gazdaságföldrajzi szempontól közelítik meg a Természettudományi és Technológiai Kar oktatói.

Kolitúra, nyomkövetés

– Először nyitják meg kapuikat az egyetem kollégiumai, „Lessünk be egy kollégista életébe!” – mottóval koli-túrára, táncházba, illetve filmvetítésre invitálnak. Mozizásra ugyancsak lesz lehetőség a Filozófiai Intézetben, ahol egyúttal vászontáskát is lehet majd festeni – sorolta Mándy Zsuzsanna, a szervező Tudományos Igazgatóság referense az unideb.hu-nak.

Az egyetemi könyvtár szabadulójátékra várja az érdeklődőket. Akik még jobban elmélyülnének a nyomkövetés rejtelmeiben, megtehetik az Általános Orvostudományi Kar Helyszínelők programján.

Nápoly ízei és hangjai

Zenés falatozást szervez a Kutatók Éjszakájára az Olasz Tanszék. Nápoly ízeire és dallamaira Antonio Bellofattóval hangolódhatnak a látogatók, akik kerékpárjukra akár saját villogót is készíthetnek a Kísérleti Fizikai Tanszéken. Ingyenesek lesznek ezen az estén az Agóra programjai is, ahol többek között a 3D-nyomtatással ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Debreceni Egyetem rendezvényei folyamatosan jelennek meg a Kutatók Éjszakája központi honlapján. Érdemes figyelni a weboldalt, mivel az események egy része regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket szeptember 12-én, szerdán 0 órától fogadják.

HBN