Kifordítják a sarkából a világot Miskolcon

Kiállításmegnyitó
Kiállításmegnyitó
Miskolc- „Nem elsősorban a Múzeumok Éjszakájára összeállított programra szavaztak, sokkal inkább az a társadalmi felelősségvállalás nyerte el a közönség tetszését, amelyet egész évben folytatunk” – vélekedett Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója.

Az idei Múzeumok Éjszakája „Hősök, felfedezők, újítók” elnevezésű nívódíjpályázaton ugyanis közönségdíjas lett a miskolci Herman Ottó Múzeum által összeállított program, ezzel pedig egymillió forint is jár az intézménynek.

Foglalkozások

– Az elmúlt évben 408 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottunk gyerekeknek, elsősorban hátrányos helyzetű tanulóknak. Fontos ugyanis számunkra, hogy a múzeumon keresztül szocializálódjanak – beszélt a társadalmi felelősségvállalásról a múzeumigazgató. – A Petró- és Feledy-házban a szépkorúaknak szerveztünk foglalkozásokat, az alkotóházban a tehetséges diákok vehettek részt szakkörökön, hogy segítsük felkészülésüket a képzőművészeti egyetemre.

Persze az Elit alakulat-kiállítás, a Pannon-tenger Múzeum és más egyéb állandó tárlatuk is vonzza a látogatókat, de foglalkozásaikkal, napi tevékenységükkel mindenképp bekapcsolódnak a város életébe – fogalmazott az igazgató, aki azt is hangsúlyozta: hatalmas erő van a múzeumokban.

Mire költik az egymillió forintot? – kérdeztük. „A Múzeumok Éjszakája programjainkra, ezzel kicsit könnyedebb, lazább lesz a költségvetés” – válaszolta Pusztai Tamás.

A jövő heti programok kapcsán elmondta, a Múzeumok Éjszakáján kicsit ki kell fordítani a világot a sarkából. A közönség azt várja, hogy olyat mutassanak meg, ami ott van a múzeumban, de máskor nem láthatják – vélekedett az igazgató.

Nőttön nő

A miskolci múzeum a „Nőttön nő” címet adta rendezvényének. Ennek keretében puttójárat indul, ahol a barokk művészet világába vezetik a látogatókat, a HOMbár elnevezésű múzeumi tereferéző és szürcsöldében papírszínházi mesék, falvédőtervezés, befőttcímke-­készítés lesz gyerekeknek, és meglepetésvendégek, rendhagyó tárlatvezetések, performanszok, filmvetítések várják a felnőtteket, akik „őserdei ösvényeken” vagy a „Kárpátok ásványai” között is kalandozhatnak. „A raktárak mélyén…” programban a múzeum ezen az éjszakán bepillantást enged a képzőművészeti gyűjtemény kincseibe. A legfiatalabbakat a Színezd újra! felhívással várják, itt a gyerekek segítségével klasszikus festmények bújhatnak új köntösbe.

– ÉM-NSZR –








hirdetés