Kifogta az aranyhalat – alaposan felkészült rá

Nagy Dóra (balról), Kemény Kitti és Bakos Rebeka
Nagy Dóra (balról), Kemény Kitti és Bakos Rebeka - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A Berzeviczy szakközépiskola és szakiskola hat döntősének egyike országos első lett.

Kemény Kitti turizmus, vendéglátás alapismeretekből, Nagy Dóra (13.b) és Bakos Rebeka (13.b) kereskedelmi vendéglátás alapismeretekből versenyzett. Az országos döntőbe jutott hat berzés közül hármukkal beszélgettünk. Az itthon kitöltött feladatlap eredménye alapján hatan utaztak együtt berzések Szolnokra.

Ugyanazt a tételt

– Az első napon írásbeli feladatokat kellett megoldanunk számítógépen. Gondosan ügyeltek arra, hogy egy szakmacsoporton belüliek ne üljenek egymás közelében – meséli Kitti. – Az egész nagyon hasonlított egy érettségire, amire maga a verseny elnevezése is utal. A feladatsor nálunk részben a szállodaismeretre, marketingre és turizmusra vonatkozó lexikális tudást mérte fel, részben pedig számításokat kellett elvégezni. Például el kellett készíteni egy tokaji turistacsoportra vonatkozó teljes szállás-, étel-, idegenvezetés költségét magában foglaló kalkulációt – avat be Kitti.

– Két csoportba osztottak minket, a délelőttiekre és a délutániakra. A szállásunkat reggel el kellett hagynunk, ugyanakkor a délutáni szóbelik kezdetéig nem lehetett a verseny helyszínére bemennünk, az autóban ücsörögtünk, aztán pedig egy teremben kellett várakoznunk. Minden szakmacsoport ugyanazt a tételt húzta délelőtt, illetve egy másikat délután. Ám ezt csupán utóbb tudtuk meg, hiszen a szervezők nagyon vigyáztak, hogy még csak véletlenül se érintkezhessünk azokkal, akik már túl vannak rajta – mondja Rebeka. – Még a mosdóba is felügyelettel mehettünk ki.

S hogy mi volt a legnehezebb? Mindhárman ugyanazt nevezik meg: a várakozást.

– Én utolsó előttiként kerültem sorra, több mint három órát kellett tétlenül üldögélni a teremben. A szóbelin a kérdések hasonlóak voltak, mint az írásbelin – mondja Kitti, akit pár napon belül arról értesítettek, hogy dobogós lett, vagyis hivatalos a díjátadóra. Ám hogy szakmacsoportjában az első helyezést érte el, azt csak az április 14-i szolnoki eredményhirdetésen tudta meg. Ráadásul arra is elég sokat kellett várnia, nemcsak a hosszú köszöntőbeszédek miatt, hanem mert a szakmacsoportok eredményhirdetése ábécé sorrendben történt – s hát a turizmus, ugyebár, eléggé a sor végén van.

Az első helyezés 30 ezer forintos étkezési utalvánnyal járt, no meg 100 felvételi ponttal.

– Volt egy pezsgős állófogadás a díszvendégekkel. A Béres cég egyik vezetője odajött hozzám gratulálni és koccintani. Megkérdezte, nem tervezem-e, hogy a szolnoki egyetemen tanulok tovább, ahol ő is oktat. A koccintáshoz ő bontott fel nekem egy üdítőt, aminek eltettem emlékbe a kupakját a belsejében lévő felirat miatt: „Kifogtad az aranyhalat!”

Németről magyarra

Kitti nem Szolnokra, hanem a BGE-re és a Miskolci Egyetemre jelentkezett turizmus-vendéglátás szakra. S hogy mit kérne az aranyhaltól?

– A vágyam, hogy egyszer egy jó szállodában front office manager (szállodaföldszint-üzletvezető) legyek. Persze, tudom, hogy ahhoz még sokat kell tanulnom, s akár éveket eltöltenem egy recepciós pult mögött – teszi hozzá. Kitti már most jól beszél angolul és németül.

– Eleve a német két tannyelvű miatt jelentkeztem ide, a szakmai tárgyakat is németül tanuljuk, én úgy sajátítottam el a verseny kedvéért az emelt szintű anyagrészeket is. Most szeretném magyarul is „áttanulni”.

Szalóczi Katalin


További eredmények

Vendéglátás, idegenforgalmi ismeretek: Vass Orsolya (13.c) 15. hely

Kereskedelem és marketing alapismeretek: Bodnár Edit (13.b) 27. hely; Nagy Viktor (13.b) 29. hely

Szokták a várakozást és az izgalmat

Nagy Dóra a 26., Bakos Rebeka a 29. helyen végzett, így is gazdagodtak 25-25 felvételi ponttal, no meg a tapasztalattal, jól jön majd az érettségin. Talán nem izgulnak majd úgy, mint a szolnoki szóbelin. Dóra érettségi után még egy évig kereskedő szakon a Berzében tanulna, utána pedig szeretne továbbtanulni.

– Ám legalább annyira szeretnék külföldön is élni, dolgozgatni, hogy tapasztalatot szerezzek, s elmélyíthessem az angoltudásomat – mondja.

Rebeka középszinten szeretne érettségizni, aztán a BGE humánerőforrás szakát célozza meg.

– Szeretem a könyvelői munkát is, de kommunikálni még inkább szeretek, jól tudom kezelni az embereket.








hirdetés